Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A tudomány emberei sokszor szeretnek azzal érvelni, hogy a nacionalizmus "hamis konstrukció", mivel "képzelt közösségeken" alapul - az emberek nemzeti identitásukhoz kapcsolódó érzelmeiben azonban semmi hamis nincs, a "képzelt" pedig nem jelenti azt, hogy valami nem létezik.

Tim Marshall
🔮 Jövőkép 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Szerintem nem az a hazugság, hogyha olyat állítunk, ami hamis, hanem ha olyat, amiről azt hisszük, hogy hamis. Ha valaki olyasmit mond, ami történetesen igaz, de ő azt hiszi, hogy hamis, akkor szerintem hazudik. Raymond Smullyan
  2. Valamiben hinni annyi, mint hinni abban, hogy az igaz; egy gondolkodó ember ennélfogva hisz abban, hogy amit hisz, az mind helyes, de a tapasztalat megtanította arra, hogy némelyikről - nem tudni, melyikekről - kiderül majd, hogy hamis. Egy gondolkodó ember röviden szólva úgy gondolja, hogy minden helyes, amit hisz, és hogy némelyik hiedelme hamis.
  3. Alapvetően kétfajta nacionalizmus létezik: egy belső és egy külső. A belső nacionalizmus azt jelenti, hogy valamilyen okból azt képzelem, jobb vagyok másoknál, az általam beszélt nyelv magasabb rendû a többi nyelvnél, az általam belakott kultúra értékesebb a többi kultúránál, és még a véleményemnek is nagyobb a súlya másokéhoz képest, mert történetesen ebben az országban születtem. Miért? Azért, mert csak. De még akkor is, ha netán jobbnak tartom magam másoknál, az még nem jelenti, hogy rá kellene kényszerítenem a véleményemet a környezetemre. Tisztában lehetek vele, hogy a nyelvem, kultúrám, véleményem szubjektív szempontból jobb, ugyanakkor azt is tudom, hogy a különböző hátterû és kultúrájú embereknek megvan a joguk hozzá, hogy másképpen gondolkozzanak, sőt ahhoz is, hogy hozzám hasonlóan ők is ápolják a saját belső nacionalizmusukat, ami ellen ugyanúgy semmilyen kifogást nem emelhetek, ahogyan ők sem kifogásolhatják az enyémet. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki undorodik az alkoholtól, de nincs kifogása az ellen, ha mások néha legurítanak egy pohárkával. A külső nacionalizmus ezzel szemben azt a meggyőződést jelenti, amikor úgy vélem, hogy a nyelvem, a kultúrám és a véleményem objektíve is értékesebb és felsőbbrendû a többihez képest, és amikor magától értetődőnek tekintem, hogy mindazokat, akik ezzel esetleg nem értenek egyet, meg kell győzni az igazamról - akár erőszak alkalmazásával is. Szergej Geraszimov
  4. Minden reprezentáció hamis. A hasonló szükségszerûen különbözik attól, amit reprezentál. Ha nem különbözne, akkor az lenne, amit reprezentál, és nem a reprezentációja. Az egyetlen igazán hamis reprezentáció az igaz reprezentáció lehetőségébe vetett hit.
  5. A legkülönféleképp gondolkodó emberek is ugyanabban a világban élnek: nincs külön valóság a hívők és külön egy másik a hitetlenek számára. És bármennyire tartózkodjék is a tudomány attól, hogy az emberek egyéni hiedelmeibe beleszóljon, azt semmi­képpen sem ismerheti el igazságnak, ami pusztán egyes emberek vagy embercsoportok érzelmeivel vagy hagyományaival bizonyítható, nem pedig a természet és társadalom törvényeivel.
  6. Ha minden igaz, amit az ember igaznak vél, s amit érzékei annak mutatnak, akkor mindennek egyszerre igaznak és hamisnak kell lennie. Mert sokan vannak egymással ellentétes véleményen, s azt hiszik, hogy mindazok tévednek, akik nem osztják a véleményüket. Arisztotelész
  7. Minden nacionalizmus embertelen. Nem lehet a hazában úgy hinni, hogy elválasztjuk az emberiségtől. Ebből születik a háború és annyi más őrület. Egy eljövendő világháború pedig azzal fenyeget, hogy az atommáglya tüzében ott éghet mindenki: az igazak is, a hamisak is. Mielőtt valamiben hinnénk, higgyünk egymásban. Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
  8. Aki hisz a tudományban, az téved, mert nem hinni kell. A tudomány egy gyakorlattal igazolható hiedelemrendszer. A tudósok is össze-vissza hisznek mindenfélét, de van egy tudományos módszer, úgyhogy minden hiedelmet megfigyelésekkel, kísérletekkel ellenőrizni lehet, és ki lehet választani azt, ami pillanatnyilag a legjobb. Csányi Vilmos
  9. Európában hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nemzeteink - és nemzeti identitásaink - fix dolgok, részben mivel a nemzetállamok eszméje modern formájában Európában született. Azt is gondoljuk, hogy a liberális demokrácia a norma. Ha azonban visszatekintünk a történelemre, és szétnézünk a világban, láthatjuk, hogy messze nem ez az általános, és az állammal történő azonosulás igenis törékeny fogalom olyan országok esetében, ahol több nemzet vagy nép él közös határokon belül. Tim Marshall
  10. Az irracionalizmus képzeletbeli világokat teremt, amelyeket téveszmék és konspirációs elméletek uralnak. Ezzel szemben a racionális gondolkodás a tények tiszteletén és a logikus érvelésen alapul. Az irracionalitás primitív ösztönöket szít, szemben az értelemmel, amely képes a problémák felfogására és megoldására, legyen az tudományos, társadalmi, erkölcsi vagy magánéleti. A tudomány lényegében rendszerbe szedett racionalizmus. Boldogkői Zsolt
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat