Ugrás a tartalomra
A tudomány és a mûszaki haladás a természeti erőforrások veszélyes kizsákmányolásához, környezetszennyezéshez és kezelhetetlen nukleáris versenyfutáshoz vezetett.
Kapcsolódó idézetek
-
A tudományos és technikai képességeinek kibontakozása miatti örömében a modern ember olyan termelési rendszert épített, ami feldúlja a természetet, és olyan társadalmat hozott létre, ami megcsonkítja az embert.
-
Az ember úgy változtatta meg a környezetét tárgyaival, technikáival, ami alkalmatlan az ember mint biológiai lény normális életére. Lehet erről azt állítani, hogy mekkora mértékû haladás, meghaladtuk biológiai múltunkat, de meg kéne fontolni, hogy az adott genetikával rendelkező testünket is meg kívánjuk-e haladni, mert anélkül nehéz lesz továbblépni.
Csányi Vilmos
-
A tudomány fékevesztetté válik, ha átlépi az erkölcs és a következmények szabta korlátokat.
Robin Cook
-
A bolygó teljes állat- és növényvilágát kiszorítottuk a versenyből azzal, hogy egyre nagyobb mennyiségû földet és energiát sajátítunk ki.
-
A tudomány kimozdította az embert az univerzum középpontjából, csapást mérve énközpontúságunkra.
-
Az óriási technikai haladás, a természettudományok eredményei, az az elképzelés, hogy ezek segítségével jószerivel mindent irányíthatunk és manipulálhatunk, magát az életet is, s az a tapasztalat, hogy a technika lelki és biológiai létében is befolyásolja az embert - mindez oda vezetett: nem is sejtett mértékben lerázhattuk magunkról azt a hiedelmet, hogy a természeti törvények és különösen az organikus folyamatok változhatatlanok.
-
Még a leggazdagabb és mûszakilag legfejlettebb mai társadalmaknak is növekvő környezeti és gazdasági problémákkal kell szembenézniük.
Jared Diamond
-
Egyre jobban megtanuljuk ismerni és uralni a természetet és erőforrásait, és egyre kezelhetőbbé tesszük céljaink tekintetében, ám eközben fennáll a veszély, hogy elpusztítjuk, és aztán magunk is a klímaváltozás és következményei, a viharok, a forróság és az áradások tehetetlen áldozatai leszünk.
Hartmut Rosa
-
Az ember világszerte hihetetlen gyorsasággal károsítja és pusztítja a pótolhatatlant; néha nem is tudjuk, hogy mit teszünk, néha tudatosan és szándékosan tesszük, de mindig a haladás nevében.
Gerald Durrell
-
Romboljuk a természetet, visszaélünk a Föld erőforrásaival, a negatív hatások pedig a globális hőmérséklet emelkedéséhez, a szén-dioxid koncentrációjának növekedéséhez, egyre gyakoribb és mind súlyosabb járványok kialakulásához vezetnek. A mostaniról is tudtuk, hogy jönni fog, ám a mérete bennünket is meglepett. A világjárvány után ezt talán már nem csak a kutatók veszik majd komolyan.
Kemenesi Gábor