Ugrás a tartalomra
A tudomány mûvelése és tanítása, nem mondom hogy érdemesebb, de egészen másnemû foglalkozás, mint az úgynevezett hivatalos ügyek szabályszerû elintézése. Ki lehet azt talán pontosan számítani, hogy valamely hivatalnak bizonyos aktahalmaz feldolgozására hány hivatalnokot, hány órán át kell foglalkoztatnia, de megoldhatatlan feladatnak tartom azt meghatározni, egy nemzetnek hány tudósra és tudósainak hány órai munkájára van szüksége arra, hogy a tudomány áldásait magáévá tegye.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek összekeverik a tudományt és a tudósokat. A tudomány nagyszerû, de az egyéni tudósok veszélyesek. Õk is csak emberek. Ugyanolyan előítéletek jellemzik őket, mint bárki mást. Sőt, talán még inkább, hiszen a tudósok többségét kemény fából faragták, máskülönben nem lenne meg bennük az a türelem és kitartás, hogy megküzdjenek az olyan embert próbáló feladatokkal, mint a napi tizennyolc órás küzdelem a doktori értekezésük tökéletesítéséért.
Nassim Nicholas Taleb
-
A tudósok tanítása annyiféle, a hány a tudomány és a hány maga a tudós, az egyik a részletekbe mélyed, a másik inkább általános tételekkel foglalkozik, az egyik szaval, a másik diktál, az egyik kísérletez, a másik dedukál, egy mintára szabni valamennyit lehetetlen és nem is szabad, mert értéket e tanításnak épen annak egyéni jellege ad.
Eötvös Loránd
-
Bárcsak kiküszöbölhető lenne a tudomány tiszta, objektív világában a saját ötleteinkbe való beleszeretés! Végül is szívesen hisszük azt, hogy a tudósok leginkább a bizonyítékokkal és az adatokkal törődnek, és épp ezért együtt, büszkeség és előítélet nélkül munkálkodnak a közös célért, az egyre nagyobb tudásért. Nagyon szépen hangzik, ám az a helyzet, hogy a tudományos munkát is emberi lények végzik. És mint ilyenek, a tudósokat is ugyanaz az óránkénti 20 wattal mûködő számítógép (az agy) és ugyanazok a torzítások (mint például a saját alkotásaink preferálása) korlátozzák, mint bárki mást.
Dan Ariely
-
A tudósnak a feladata az, hogy tudjon. Az, hogy tényeket felismerjen, és hogy a tényeket alkalmazza is, ahol lehet. Azonkívül az is a felelőssége, hogy mindazt, amit tud és tudása következményeit megmagyarázza.
Teller Ede
-
Nem biztos, hogy a nagy alkotások csakis akkor születhetnek, ha valaki teljes elhivatottsággal csinál valamit, és nagy álmai vannak. Napjainkban még egy-egy korszakalkotó tudományos eredmény is többnyire több száz vagy akár több ezer ember csapatmunkájának eredményeként jön létre. Könnyen szétveri a csapatot az, ha minden tagja túlzottan elhivatott és túlzottan nagy álmokat kerget. Néhány nagy álmokat kergető ember hasznos lehet, de a sikerek mögött ma már szinte mindig sok száz olyan biztos tudású, a felmerülő problémákat és feladatokat szakszerûen megoldani képes profi is áll.
Mérő László
-
Sok téves elképzelésünk van a tudományról, arról, hogy mi az, és hogyan mûködik. Az egyik ilyen elképzelés az, hogy a tudomány a tények tárháza. De ez nem így van, sőt, ez még csak nem is célja a tudománynak. A tudományos munka: folyamat. Gondolkodásmód. A tények gyûjtése mindennek csak egy kis szelete, de nem a célja. A tudomány végső célja az objektív valóság lehető legjobb megértése, vagyis bizonyítékokon alapuló megértése.
-
A tudományt az emberi megismerés eredményének tekintjük, és pontosan tudjuk, hogy hozzátartozik a "tévedni emberi dolog" nem tudományos, de ettől még érvényes alapigazsága. Ezt enyhíti, hogy a mindennapi tudományos munka nem a természeti törvények utáni hajszából áll, már csak azért sem, mert így meglehetősen kevés sikerélmény érné a tudósokat. A mindennapi tudományos munka kisebb-nagyobb objektív igazságok gyûjtését és bizonyítását jelenti, valamint szûkebb vagy tágabb körben érvényes modellek építését és ezek érvényességi körének vizsgálatát. Ezért tudja a tudomány a saját tévedéseit is objektíven kezelni és szükség esetén akár az évszázadok óta elfogadott természeti törvényeket is elvetni úgy, hogy az a tudomány erejében való hitet nemhogy nem ássa alá, hanem épphogy megerősíti.
Mérő László
-
Nekem mint tudósnak, három és csak három feladatom van: először tudni, másodszor alkalmazni, harmadszor magyarázni. Ha mi többet értünk meg, ezt kihasználjuk arra, hogy több eszközt hozzunk létre, és megmagyarázzuk, hogy ezeknek az eszközöknek milyen a hatásuk, akkor mi, mint tudósok, a felelősségünknek eleget tettünk.
Teller Ede
-
A közönségnek írok én is, de nem fogadhatom el irányítónak, mértékadónak a közönség mûvészeti kultúráját, sokban csiszolatlan ízlését. Az írónak ugyanúgy elvitathatatlan feladata mûve tartalmának, formájának megfelelő kidolgozása, ahogyan a tudós is a saját legjobb belátása szerint oldja meg problémáit, a szakmába be nem avatottak véleményére való tekintet nélkül.
Kassák Lajos
-
A tudósnak és az újságírónak más a feladata. Az újságírónak híreket kell közölnie. A tudósnak viszont meg kell próbálnia, legjobb tudása szerint, analizálni a valóságot. A valóság bonyolult, az analízis fáradságos. A legfontosabb fejleményeket ritkán lehet hírként közölni. Amíg hírnek számítanak, gyakran nagyon ingatag lábakon állnak. Mire nagyobb bizonyossággal vállalhatók, a hírértékük már elenyészett. A tudás növekedése organikus folyamat, türelmes építkezés, lépésről lépésre, évről évre, kutatótól kutatóig halad előre. A nagy és fontos "hírek" jelentőségét néha csak évekkel később értjük meg. Egyes esetekben évtizedek is eltelhetnek, mielőtt egy információ tudássá változik.
Georg Klein