A közönségnek írok én is, de nem fogadhatom el irányítónak, mértékadónak a közönség mûvészeti kultúráját, sokban csiszolatlan ízlését. Az írónak ugyanúgy elvitathatatlan feladata mûve tartalmának, formájának megfelelő kidolgozása, ahogyan a tudós is a saját legjobb belátása szerint oldja meg problémáit, a szakmába be nem avatottak véleményére való tekintet nélkül.

Kapcsolódó idézetek

1. A tudós szellemi munkájában nem csak a kor szavára hallgat, hanem személyes motivációkra is. E tekintetben a tudós éppen olyan, mint a többi halandó. A kor szükségletei csak a tudományos előrehaladás általános kereteit szabják meg. De a tudós mint egyén nem a korigényben lel élvezetre és kalandra, őt nem a kor szava serkenti magányos, éjszakába nyúló munkára. A tudós ugyanolyan személyesen érdekelt saját mûvében, mint a költő.
2. Az írót, mint alkotó mûvészt, aki újat is ad - mert hiszen ez a lényege - feltétlenül egy magasabb rendû emberként fogom fel, mint átlag olvasóját. Ezen nem is érdemes vitat­kozni.
3. Az írás kollektív útjának megtételénél nem az a fontos, - illetve nem csak az a fontos - hogy az írónak jó szája legyen, de hogy a közönségnek jó füle legyen, azaz egy irodalom, mely maga a könyvek szervezett társadalma, akkor lesz igazán az élet kiapadhatatlan erőforrása, ha a jó írók mellett viszonylagosan jó mûvelt­ségû közönsége is van.
4. A tudósnak nagyjából ugyanazokra a képességekre van szüksége, mint az elsőrangú drámaírónak, regényírónak, színésznek. Nem elég fölvázolni a természeti folyamatok cselekményét, jelmezt adni a szereplőkre és a szájukba adni a mondataikat; életre is kell kelteni őket. Csak az érzéki képzelet tud életet lehelni azokba a steril, élettelen szimbólumokba és szavakba, amelyekkel a tudósok kénytelenek másoknak átadni fölismeréseik lényegét.
5. A tudósnak a feladata az, hogy tudjon. Az, hogy tényeket felismerjen, és hogy a tényeket alkalmazza is, ahol lehet. Azonkívül az is a felelőssége, hogy mindazt, amit tud és tudása következményeit megmagyarázza. Teller Ede
6. Talán furcsán hangzik az, hogy a tudós ugyanúgy a teljes személyiségével vesz részt az alkotásban, mint a mûvész, ám ezen a téren a tudós és a szakember között körülbelül olyan a viszony, mint a mûvész és az iparos között.
7. Egy író, egy mûvész feladata az igazság kimondása és keresése, s ha alkotunk, akkor mondjunk igazat, csakis az igazat! Ez etikai alapszabály.
8. Az olvasó mindig csak annyi kultúrát vesz magába az írói mûből, amennyit az ő kultúrája megbír, a saját bárdolatlan felfogásához alacsonyítja a mûremeket. (...) Visszaél azzal a ténnyel, hogy ismeri a betûket; azt hiszi, tud már olvasni is. Tulajdonképpen nem is volna szabad megtanítani olvasni csak azt, akiben megvan az a képesség, hogy igazán bele tudjon hatolni egy szép mû lényegébe. Schöpflin Aladár
9. Egy szöveg akkor mûködik a legjobban, ha nem csak a szemnek szól, hanem a fülnek is. Azaz mindig gördülékenyebb, meggyőzőbb és szerethetőbb, ha beszédként is mûködik, nem csak leírva. Amikor írok valamit, gyakran fel is olvasom magamnak. Ha elmondva nem hangzik jól, újraírom. (...) Annak idején, irodalomtörténészként én is azon a tudományos metanyelven írtam, amit csak az a néhány ember ért, akiknek az a szakmájuk. Ennél számomra nagyobb kihívás világosnak és kifejezőnek lenni. Nyáry Krisztián
10. A mûvészet nem az ember tudatára, hanem az érzelmeire hat, hogy meglágyítsa, megpuhítsa az emberi lelket. A nagy mûalkotás eszmeisége sokrétû és meghatározhatatlan, akár az élet. Ezért sem számíthat az alkotó mûve tökéletes befogadására, mely megfelelne a saját értelmezésének. A mûvész csupán törekedhet arra, hogy megmutassa a maga világfelfogását, hogy az emberek az ő szemével nézzék a világot, hogy áthassák őket a mûvész gondolatai, kétségei, érzései. Andrej Tarkovszkij