Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A tudomány makacsul ragaszkodik hozzá, hogy az életünk nem más, mint két semmi közötti rövid átmenet. De mi jobban szeretjük hinni, hogy ennek volt előzménye és lesz folytatása. Hogy valakit érdekel, hogy itt vagyunk, és nem csak úgy történnek körülöttünk a dolgok. Sok minden másban is szeretünk még hinni. - Például olyasmiben, hogy minden eleve el van rendelve az életünkben. Vagy hogy mind egy tökéletes emberpár utódai vagyunk. Vagy hogy egy fehér tollaskígyó tojta a napot az égre. Kereshet példát bármelyik kultúrából. - Hiszünk akár abban is, hogy ha rosszul viselkedünk, egy következő életben csörgőkígyóként születünk újjá. Több ezer év alatt több ezer válasszal álltunk elő, és még most is gyártjuk őket, megállás nélkül. Mert szívesebben élünk egy irracionális világban, amelynek értelme és célja van, mint egy racionális világban, amelynek nincsen.

Fehér Boldizsár
💍 Feleség 👋 Búcsúzás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Foggal-körömmel kapaszkodunk az életbe, minden erőnkkel ragaszkodunk hozzá, mert bármennyire mondják is a filozófusok és hajtogatják a szektások az ellenkezőjét, lehet, hogy mégsem lesz utána semmi! Nem szeretnénk hinni, nem szeretnénk, de a lelkünk legmélyén tudjuk, hogy így van. Dmitry Glukhovsky
  2. Az életünk előre meg van tervezve, egészen a legapróbb részletekig: megszületünk, tanulunk, egyetemre megyünk, keresünk egy férjet, hozzámegyünk - akkor is, ha a világ legrosszabb férje, nehogy azt mondják a többiek, hogy nem kellünk senkinek -, aztán gyerekeket szülünk, megöregszünk, és esténként kiülünk egy székre a ház elé, hogy nézzük az arra járókat, miközben úgy teszünk, mintha mindent tudnánk az életről, de egy pillanatra sem tudjuk elhallgattatni a szívünk hangját, amely azt ismételgeti: kipróbálhatnál valami mást is. Paulo Coelho
  3. Az egész élet nem más, mint egy sor be nem fejezett epizód. "Sötétben élünk, megtesszük, amit megtehetünk, odaadjuk, amit odaadhatunk. A kétely a kínszenvedésünk, és a kínszenvedés a sorsunk..." A végét, a végét de jó volna tudni... Ezért hiszünk Istenben vagy a mágiában vagy bármiben, amiben hinni lehet. Truman Capote
  4. Teljesen mindegy, mennyit fejlődött a tudomány. Hiába bizonyította be, hogy nem kell félnünk a babonáktól, hogy nem az esőtáncon múlik az időjárás, vagy hogy senkinek nem fog jobban menni a sora, ha legurítjuk egy szûz lány fejét a piramis oldalán. A tudás, amit összegyûjtöttünk, nem öröklődik. Ezért minden újszülött ugyanúgy csöppen ebbe a világba, ahogy az már sok ezer évvel ezelőtt is történt. Maga is, és én is így kerültünk ide. Üresen és kíváncsian. És borzasztóan vágyunk rá, hogy mindannak, amit magunk körül látunk, legyen valami értelme. Nem akarjuk elfogadni a véletleneket, nem akarjuk elfogadni, hogy a dolgok csak úgy maguktól megeshetnek. Rendnek kell lennie! - Így lesz az emberből hiedelmeket készítő állat. Fehér Boldizsár
  5. Mindenre van magyarázat. Úgy értem, nincs semmi, amire ne akarnánk magyarázatot találni. Az agyunk arra van képezve, hogy ha csodálatos vagy elképesztő dolgok történnek velünk az életben, próbálja szétszedni azokat. Hogy legyen szkeptikus. Hogy kételyeket ébresszen.
  6. Konspirációs teóriák szövik át az előítéletes gyûlölségek terebélyes szövetét, s hazugságok viselik a hitelesség gúnyáját. Ma nem csupán a tudomány és az értelem, hanem egyidejûleg az irracionalizmus korszakában is élünk. Sokan, akik a tudományos és a technológiai forradalom bûvöletében élünk, el sem tudjuk képzelni, hogy e két világ vetélkedésében a tudás marad majd alul a miszticizmussal szemben, pedig ez is egy lehetséges forgatókönyv. Boldogkői Zsolt
  7. Úgy növünk fel, hogy azt hisszük, mindennek van értelme. Az nem számít, hogy nem értjük az univerzumot irányító törvényeket, hiszen tudjuk, hogy valahol a nagyvilágban él néhány agyas tudós, aki érti, és ebben van valami megnyugtató. Karen Marie Moning
  8. Mint a legtöbb tudós, kétlem, hogy életünknek vagy a világmindenségnek volna valami végső és transzcendens célja, akár Istenként megszemélyesítve, akár mint valami elvontabb, misztikus lényeg. Abban azonban biztos vagyok, hogy konkrét létünk nem értelmetlen, és értelmének forrásait tudatosíthatjuk is. Alison Gopnik
  9. Minden, amit a tudomány hirdet, ellentéte annak, amit a vallás hisz. A vallás teremtésről beszél, a tudomány fejlődésről; a vallás mereven elválasztja az élőt az élettelentől, a tudomány megtalálja az átmenetet és a kettő egységét; a vallás egyszer s mindenkorra megszabott erkölcsöt hirdet, a tudomány változó, a társadalmi berendezkedéshez alkalmazkodó etikát ismer, s míg az előbbi a túlvilági üdvösséget tekinti az ember végcéljának, addig az utóbbi itt a földön kívánja megvalósítani a lehető legtöbb embernek lehető legnagyobb boldogságát.
  10. Anyánk világot teremtett körénk, nekünk adta érzékenységének felét. Ráadásul pedig az előttünk álló egész életet. Egy darabig fogalmunk sem volt, mit kezdjünk vele. Végül: mit tehettünk, besoroltuk ismertetőjegyeink közé. Élünk. És nyilvánvaló, hogy ebbe fogunk egyszer majd, talán szépen, belehalni. Tar Károly
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat