Ugrás a tartalomra
A tudós hazája széles e világ, szoktuk mondani; de ne feledjük soha, hogy Magyarország is ehhez a világhoz tartozik.
Kapcsolódó idézetek
-
Hazánkat persze, bárhová sodorjon is a sors, soha nem fogjuk elfelejteni, és nem is szabad elfelejtenünk, mert minden, ami ott történik, és ami megtörtént, végtelenül nagy jelentőségû az életünkben. De tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a Föld valamennyi lakójára is érvényes, arra a sok-sok emberre, akiről semmit nem tudunk, és soha nem is fogunk tudni.
Ernst Hans Gombrich
-
Sosem árt tudni, kik vagyunk, honnan jöttünk. Érdekes, érdemes és hasznos megismernünk történelmünket, tudományunk történetét is.
-
Magyarországot (...) körülveszi egy olyan világ, ahol a legjobbak számára mindig van hely. Ezért kell mindent megtennünk, hogy megtartsuk azokat, akik számára a nagy világon e kívül is van hely. Ezt csakis úgy érhetjük el, ha elfogadjuk, hogy az ő álmaik másmilyenek, és ezek megvalósításában legalábbis nem akadályozzuk őket.
Mérő László
-
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe`, hitbe`, kedvbe`,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Kányádi Sándor
-
Csak az az igazi tudomány, amely világra szól; ezért, ha igazi tudósok és - amint kell - jó magyarok akarunk lenni, úgy a tudomány zászlóját olyan magasra kell emelnünk, hogy azt hazánk határain túl is meglássák, és megadhassák neki az illő tiszteletet.
Eötvös Loránd
-
A bölcs mindenhol otthon van. A nemes lelkû ember hazája a széles világ.
Démokritosz
-
Széles a Föld, magas az ég,
Mérföldes csizma sem elég.
De egy csepp föld vár mindig rám:
Ez itt az én hazám.
Máté Péter
-
Aki egyszer tudós volt, az örökké tudós marad.
Mayim Bialik
-
Ha igaz, hogy magyarokkal mindenhol találkozhat az ember a földkerekségen, éppúgy elmondhatjuk, hogy országunk olykor a világ közepe: igazi gyûjtőmedencéje az idelátogató vagy innen elszármazott nemzetközi hírességeknek.
Földvári András
-
Magyarország igen kreatív ország, igaz, minden ország kreatív, úgy értve, hogy a lakói, akik nélkül az ország csak körvonal.
Parti Nagy Lajos