Ugrás a tartalomra
A túlvilág is csupán egy ábránd, egy hiú mese, egy hazugság, melyet hatalmi érdekből találtak ki a hatalom emberei, a társadalom vezetői, hogy azzal vigasztalják meg, békítsék ki az emberiséget, azért a rettentő sok szenvedésért és igazságtalanságért, melyeknek e világon ki vannak téve, hogy féken tartsák őket, hogy fel ne lázadjanak.
Kapcsolódó idézetek
-
A túlvilágba vetett hit egy rosszindulatú téveszme, mivel alulértékeli a valódi életet, és eltántorít azoktól a tettektől, amelyek hosszabb, biztonságosabb és boldogabb életet biztosítanának.
Steven Pinker
-
Mindaz, amit lélekről, túlvilágról, Istenről beszélnek, nem más, mint kegyetlen mese. Kárhozat csak ezen a világon van - s az is csak az igazak számára.
Jókai Mór
-
A világ összes, egymásnak ellentmondó és részben teljesen ellentétes vallásából csakis egyetlen egy lehet igaz; hát mennyivel valószínûbb, hogy többi módjára az az egy is csak emberi kitaláció, vágyálom, melyet az egyes emberek és közösségek számára való hasznossága tart fenn. Akkor miért fárassza magát az ember, hogy egyáltalán spekuláljon bármiféle túlvilágiról?
Esko Valtaoja
-
A túlvilág, ami a középkori emberek életének értelmet adott, semmivel sem volt kevésbé egy káprázat része, mint a modern emberek által favorizált humanista, nacionalista és kapitalista értelmek. A tudós, aki azt állítja, az élete értelmes, mert növeli az emberi tudást, a katona, aki azt állítja, az élete értelmes, mert a hazája védelmében harcol, és a vállalkozó, aki egy új cég felépítésében találja meg élete értelmét, ugyanúgy egy illúzió rabjai, mint középkori megfelelőik, akik ezt az értelmet a Szentírás olvasásában, keresztes háborúk vívásában és katedrálisok felépítésében találták meg.
Yuval Noah Harari
-
A világ egy ijesztő hely, ahol olyan dolgok történnek, amelyek nem igazságosak, és valójában az egésznek semmi értelme. És a legvégén mindannyian eltûnünk. Ezt nem tudjuk elviselni, ezért kitaláljuk Istent meg a mennyországot, hogy megnyugtassuk magunkat, hogy végül minden rendben lesz. Szerintem ez nem rossz. Csak éppen azt gondolom, hogy nem igaz.
-
A "túlvilág" valami olyasmi, amivel a fájdalmas hiányt enyhítjük, hogy elviselhetővé tegyük a labirintusban töltött időt.
John Green
-
Az ember mindig a boldogságra törekedett, de csak tartós boldogtalanságot kapott helyette. Ezért a megvalósíthatatlant egy illuzórikus világba, az égbe helyezte.
Ágh Attila
-
Álmai csak álmok. Saját maga kreálta illúzióvilág. Ha a férfi nem olyan, mint amilyennek ő elképzelte, az csak az ő hibája. Olyasmit várt, ami nem is létezett. És tudhatta volna.
Julia Quinn
-
A szerelem nem egyéb, mint a természet furfangja, amellyel a férfit és a nőt tőrbe csalja, hogy biztosítsa az emberiség fennmaradását. Az egyéni boldogság csalóka képét vetíti eléjük, pedig esze ágában sincs, hogy ezzel törődjék - egyetlen célja az életképes jövő nemzedék megszületése.
-
A biztonság illúzió, és az illúziók azért vannak, hogy fenntartsák őket. Ellenkező esetben az életet senki sem tudná elviselni.