A vadászatot egyáltalán nem a lövés tudománya, nem a gyilkolás és nem az étel, a bőr s a trófea jelenti, hanem mindez együtt, és még sok sok minden, ami túl van ezeken. Õsi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Õsi harc ez a család táplálékának megszerzésére, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyûjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete, még ilyen fagylaltállapotban is... és ha nem szólhat a puska, akkor is!

Kapcsolódó idézetek

1. A vadászat a túlélés egy módja mind az állatok, mint a természeti népek számára, akik továbbra is ezáltal jutnak táplálékhoz, menedékhez, orvossághoz és meleghez. Én is megeszem a fácánt, a hegyesfarkú fajdot, a vadkacsát és a többi madarat, amelyet elejtek, de számomra a fő értéket nem a húsuk képviseli, hanem az, hogy segítenek fenntartani kapcsolatomat a vad természettel. Lehetővé teszik, hogy évente egy-két hétre megint kiélesedett érzékekkel bíró ragadozóvá váljak, hogy felfedezzem énem vad és szinte elfelejtett részét, és hogy teljes életet éljek a vadonban, ami sajnálatosan ritka élmény a mai modern világban.
2. Akármilyen is a vadász, először legyen - ember! Ember, akit nem az ölés, a pusztítás élvezete hajt, hanem csak a golyóra érett, selejtezendő vagy életveszélyesen támadó vadra emel fegyvert, vagy pedig a tudományos ismeret, gyûjtés sarkallja, és akinek biztosan hordó fegyvere csak akkor dörren, ha a célgömb a vad testének azt a pontját takarja, ahol a golyó villámcsapásként teríti le az állatot... Akinek szívós kitartása, fáradhatatlansága, bátorsága - szerénység mögött rejtőzik, és akinek soraiból a természet és minden élőlény: ember és állat iránt meleg szeretet árad.
3. Azt mondják, hogy a vadászathoz való kedvtelés veleszületik az emberrel - valami ösztönszerû szenvedélynek a maradványa. Ha ez igaz, azt hiszem, hogy a szabadban való élet gyönyörûsége, ahol az égbolt alkotja a tetőzetet s a föld az asztalt, ugyanannak az érzésnek egyik megjelenési formája; a civilizálatlan ember tér benne vissza a maga vad és veleszületett szokásaihoz. Charles Darwin
4. A vadász mindenütt ott van; mindig készenlétben van és semmi sem sok neki. A napnak, az évnek minden szakában: éjjel-nappal, hajnalban, alkonyatkor, forró kánikulában, étlen-szomjan, ázva-fázva, veszedelmekkel szembeszállva, nélkülözve és egymagában is; a vadász kint van a természetben s olyan helyeken fordul meg, ahova senki más sem követi, hacsak a vadásztársa nem. A vadász előtt minden nyitva van a természetben. A vadásznak a természetet úgy kell ösmernie, mint a természettudósnak. Bársony István
5. Van a nyíl... A vadász nyila. A vadászé, aki el akarja ejteni a vadat. Aki azért feszíti meg íját és lövi ki nyilát, hogy megszerezze őt. Magának. Meg akarja ölni. Elejteni. Becserkészi, céloz... és a nyíl surranva hasítja a levegőt és talál célba. És a nyíl és a vad története itt véget ér. Ez a nyíl a véget jelenti a megcélzott számára. De van egy másik nyíl. Egy másik, amely nem a véget, hanem a kezdetet jelenti. Egy nyíl, amely célba vesz, és eltalál. Eltalálja lelkedet. És megöl. De nem téged. Nem a lelkedet. Megöl valamit. Az önzést. Mert attól a pillanattól, amikor ez a nyíl eltalál, már nincs benned önzés. Meglátod a Másikat, akinek kezében ott az íj, és már nem te vagy fontos, hanem Õ. Már neki akarsz adni mindent, ami szép, ami jó, mindent, ami te vagy. Mindent, amivel szebbé teheted számára a világot. Mert ez a nyíl a kezdet nyila volt. A szeretet kezdetéé. Igen, van ilyen nyíl. Csitáry-Hock Tamás
6. Akár rivális ellen harcolsz, akár vadászol, nem a támadás dönt el mindent. Az is fontos, hogy készíted elő.
7. A vadászat többek szemében a férfiasság, az erő, a hatalom szimbóluma is. A vadászok azt tartják, hogy a vadászaton ismerszik meg, ki milyen ember valójában.
8. Nem igaz, hogy a vadász a zsákmányért öl. Soha nem ölt csak a zsákmányért, talán még az őskorban sem, mikor ez volt számára a táplálékszerzés kevés lehetőségeinek egyik módja. Mindig szertartás volt a vadászat körül, törzsi és vallásos szertartás. A jó vadász mindig a törzs elsője volt, tehát kissé pap is. Mindez persze elhalványodott az időben. De a szertartások bizonyos sápadt vonatkozásban megmaradtak. Márai Sándor
9. Mihelyt tanulmányozni kezdjük az állatokat, nem csak a laboratóriumban és a múzeumokban, hanem az erdőben és a mezőn, a pusztákon és a hegyek között, tüstént észre kell vennünk, hogy a különböző fajok és különösen az állatok különböző családjai között rettenetes pusztító harcok folynak ugyan, de egyidőben és ugyanolyan, vagy talán még nagyobb mértékben találjuk meg a kölcsönös támogatást, kölcsönös segítséget és kölcsönös védelmet azok között az állatok között, amelyek ugyanahhoz a fajhoz, vagy legalább is ugyanahhoz a társadalomhoz tartoznak. A társulás éppen olyan természettörvény, mint a küzdelem. Pjotr Kropotkin
10. Idegen az ember a természetben, ha nincs fegyvere (...). A természet élőinek egytől egyig megvan a maguk fegyvere. Egyiknek gyors a röpte, éles a csőre, a másik ügyesen búvik, beleolvad a növényzetbe, kihasznál minden rejteket, a harmadiknak nagyszerû a szaglása, mind-mind felruháztatott tulajdonságokkal, amelyek segítik a támadásban, s megóvják az erősebbektől. Csak az ember gyámoltalan, ha hiányoznak maga alkotta eszközei: puskája, aminek sebesebb a golyója, mint a sas szárnya, csapdája, amire étket rak a rókának... Szilvási Lajos