Azt mondják, hogy a vadászathoz való kedvtelés veleszületik az emberrel - valami ösztönszerû szenvedélynek a maradványa. Ha ez igaz, azt hiszem, hogy a szabadban való élet gyönyörûsége, ahol az égbolt alkotja a tetőzetet s a föld az asztalt, ugyanannak az érzésnek egyik megjelenési formája; a civilizálatlan ember tér benne vissza a maga vad és veleszületett szokásaihoz.

Kapcsolódó idézetek

1. Miért vágyott az ember mindig is arra, hogy a levegőbe emelkedjen és szárnyaljon? A madarak és a madarak repülése az emberi létezés során újra és újra alapjaiban kavarta fel a lelkünket, az emelkedettség és a transzcendencia érzését váltva ki az emberből. Sokan sóvárognak arra, hogy fizikai és érzelmi értelemben egyaránt maguk mögött hagyják a földhöz kötött életet, és akkor tessék, a madarak valóra váltják helyettük is ezt az álmot. A lét elképzelhetetlen könnyûségét jelképező röptük valóban felkavaró élmény; a gyönyör, amit szemlélőjüknek nyújtanak, emberi mivoltunk legmélyéig hatol.
2. A vadászatot egyáltalán nem a lövés tudománya, nem a gyilkolás és nem az étel, a bőr s a trófea jelenti, hanem mindez együtt, és még sok sok minden, ami túl van ezeken. Õsi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Õsi harc ez a család táplálékának megszerzésére, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyûjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete, még ilyen fagylaltállapotban is... és ha nem szólhat a puska, akkor is! Fekete István
3. A vadászat a túlélés egy módja mind az állatok, mint a természeti népek számára, akik továbbra is ezáltal jutnak táplálékhoz, menedékhez, orvossághoz és meleghez. Én is megeszem a fácánt, a hegyesfarkú fajdot, a vadkacsát és a többi madarat, amelyet elejtek, de számomra a fő értéket nem a húsuk képviseli, hanem az, hogy segítenek fenntartani kapcsolatomat a vad természettel. Lehetővé teszik, hogy évente egy-két hétre megint kiélesedett érzékekkel bíró ragadozóvá váljak, hogy felfedezzem énem vad és szinte elfelejtett részét, és hogy teljes életet éljek a vadonban, ami sajnálatosan ritka élmény a mai modern világban.
4. Akármilyen is a vadász, először legyen - ember! Ember, akit nem az ölés, a pusztítás élvezete hajt, hanem csak a golyóra érett, selejtezendő vagy életveszélyesen támadó vadra emel fegyvert, vagy pedig a tudományos ismeret, gyûjtés sarkallja, és akinek biztosan hordó fegyvere csak akkor dörren, ha a célgömb a vad testének azt a pontját takarja, ahol a golyó villámcsapásként teríti le az állatot... Akinek szívós kitartása, fáradhatatlansága, bátorsága - szerénység mögött rejtőzik, és akinek soraiból a természet és minden élőlény: ember és állat iránt meleg szeretet árad.
5. Mert az élet az valami roppant különös dolog. Az úgy odakötözi az embert a földhöz, egy völgy hajlatához, vagy egy domb oldalához, úgy odakötözi még akkor is, ha nehéz és nyomorúságos élet, hogy az ember lassanként odanő hozzá, gyökeret ereszt belé s lassan otthonának kezdi érezni akkor is, ha idegen. Wass Albert
6. Mégis, mi az, ami az embert - ösztönösen - fedél alá kényszeríti az eső elől? Azt hiszem, az ősember atavisztikus félelme a természet erőitől.
7. Kimondhatatlan erő van abban, amikor ember és állat korlátok, félelem és bizalmatlanság nélkül képes egymás közelében lenni a természetben. Ilyenkor a túl civilizált utazó úgy érzi végre, hogy hazaérkezett, mert a parkok, a rezervátumok, a folyók nemcsak a benne élő állatoknak és növényeknek, de az ő életének forrásai is egyben.
8. Van valami végzetes, leküzdhetetlen ösztön az emberben, ami éppen olyan erős, mint a legerősebb ítélet, akarva-akaratlanul örökké visszajár, mint a kísértet, arra a helyre, ahol életének valami rendkívüli esemény erősebb színt adott, és mennél sötétebb volt ez a szín, annál ellenállhatatlanabb a hely vonzóereje. Nathaniel Hawthorne
9. Az állatok velem rokoni lények. Bennük a létről emberi tudást érzek. (...) Az ember kulturált vad, nagyobb a bûne: - képes az erkölcsre, kapható a bûnre. Váci Mihály
10. Valami kimondhatatlan varázsa van, ha az ember a szabad ég alatt él. Charles Darwin