Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A vallás az emberek legmélyebb érzelmi szintjeihez kötődik. A lényünk mélyéről kiáradó szeretet a legerősebb és legédesebb, de az onnan származó gyûlölet a legforróbb, és az onnan feltörő harag a leggyilkosabb.

Orson Scott Card
🎖️ Katonatiszt 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A vallás véleményem szerint elsősorban és főképpen a félelmen alapul. Részben az ismeretlentől való rettegésről van szó, részben pedig, mint mondtam, arról a vágyról, hogy valami "idősebb testvér"-félét érezzünk magunk mellett, aki minden gondunkban, konfliktusunkban velünk van. Bertrand Russell
  2. A szerelem a személyiség legállatiasabb, legördögibb és legistenibb területe. De bármelyik területet érinti ezek közül, ott sötétséget vagy angyali gyümölcsöket: sorsot, életet, halált teremt. Szepes Mária
  3. A szeretet egyfajta vívmány. A cselekvésből származik, valamint a saját határaink megtapasztalásából. Határaink vannak a jóban, csakúgy, mint a rosszban. A szeretet alapvetően csak annak a felismerése, hogy az emberek különbözőségeiben egy mélységes közösség rejlik. A legmélyebb szeretetként éli át mindenki, ha elfogadják őt olyannak, amilyen. Mindenki szükségszerûen olyan, amilyen, nem is tudna másmilyen lenni. Mindenki attól ő maga, hogy olyan, amilyen. Bár az illető másmilyen, mint én vagyok, és én másmilyen vagyok őhozzá képest, de mindketten elfogadjuk egymást. Ez a tulajdonképpeni szeretet. Nem az, hogy átölelek valakit, vagy ilyesmi. Az csak a felszínesség. A szeretet alapvetően nem más, mint összhangban lenni a legmélységesebb erőkkel, tehát van benne valami vallásos jellegû. Azt is mondhatjuk, hogy ez maga a vallás: összekapcsolódom valami mélységessel, anélkül, hogy fürkészném. Bert Hellinger
  4. A vallásosságot nem a templomba járás vagy a Biblia olvasása szüli, hanem az ember saját, legbelsőbb érzelmi élményei, a különösen heves fájdalom vagy épp a kitörő öröm. Jeffrey Eugenides
  5. A gyûlölet felcsapó lángja és a szeretet nyugtató folyama egymás mellett él. Az egyik elválaszt, a másik összeköt, és mindez jól megfér együtt a szívünkben. Valóban, éppen azokat tudjuk legfájdalmasabban gyûlölni, akiket a legszenvedélyesebben szeretünk.
  6. A vallás a jóság érzése, olyan áradó szeretet, mint egy folyó, élő és örökké mozgásban van. Abban az állapotban meglátjuk, hogy eljön a pillanat, amikor már nincs szükség további keresésre. Ennek a keresésnek a vége valami teljesen másnak a kezdetét jelenti. Isten, az igazság és a jó érzés keresése nem azonos a jóság és alázat gyakorlásával, hanem olyan va­laminek a kutatása, amely felülemelkedik az elme felfedezésein és trükkjein. Ez azt jelenti, hogy érezni fogunk valamit, benne élünk, vele létezünk - ez az igazi vallás. Ezt viszont csak akkor valósíthatjuk meg, ha elhagyjuk a magunknak ásott medencét, és belevetjük magunkat az élet hömpölygő folyamába. Az élet ezután lenyûgöző módon fog óvni bennünket, így magunkra már nem kell vigyáznunk. Az élet magával sodor, mivel részévé válunk. Nem lesz probléma a biztonsággal, azzal sem kell törődni, mit mondanak, vagy nem mondanak az emberek. Ez az élet szépsége. Jiddu Krishnamurti
  7. A jó és üdvös szenvedés elmélyíti a lelket. Bensőségesebbé teszi a felületes embereket. Éretté, nemessé, erőssé kovácsol a nehezebb áldozatokra. Ezek koronája a halál!
  8. A legpusztítóbb haragot azok tudják kiváltani belőlünk, akik fontosak számunkra. És ugyanakkor ők okozzák a legmélyebb sebeket.
  9. A szeretet a legerősebb hadsereg. Legyen egy barát, a haza, az Isten vagy akár az ellenség iránti szeretet, ez az érzés feltárja előttünk az emberi lélek igazán csodálatos természetét. Ruta Sepetys
  10. A vallás nem csak szeretetről szól. Az emberek lusták, sokszor csak enyhe kényszernek engedelmeskednek, vagy ha fenyegetik őket. Ezért aztán vallásaink szépen fel vannak szerelve ártó démonokkal, ördögökkel, sőt magával a Sátánnal is, amelyek ezeket a feladatokat megoldják. A dolgok a természetben is általában az ellentéteikkel együtt fordulnak elő. A jóval párosul a rossz, a széppel a rút. Istennek is kell legyen valamiféle ellentéte. Jeff VanderMeer
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat