Ugrás a tartalomra
A vallás véleményem szerint elsősorban és főképpen a félelmen alapul. Részben az ismeretlentől való rettegésről van szó, részben pedig, mint mondtam, arról a vágyról, hogy valami "idősebb testvér"-félét érezzünk magunk mellett, aki minden gondunkban, konfliktusunkban velünk van.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha a vallással kapcsolatos félelmeimről beszélek, nem arra az egyébként teljesen logikus ellenséges érzelemre gondolok, amit bizonyos történelmi vallásokkal szemben érzek... megkérdőjelezhető erkölcsi tanításaik, szociális elveik és politikai befolyásuk miatt. Nem is arra a kapcsolatra, ami sok vallásos hitcikkely és babona, valamint az empirikusan nyilvánvalóan hibás dolog elfogadása miatt fennáll. Valami ennél sokkal mélyebb dologra gondolok - magára a vallástól való félelmemre... azt akarom, hogy az ateizmus igaz legyen és kellemetlen számomra az a tapasztalat, hogy néhányan az általam ismert legintelligensebb és legjobban informált emberek közül vallásos hívők. Nem csak arról van szó, hogy nem hiszek Istenben és természetesen remélem, hogy nincs is Isten! Nem akarom, hogy legyen Isten és nem akarom, hogy a világegyetem ilyen legyen.
-
A láthatatlan dolgoktól való félelem a valódi gyökere annak, amit az ember vallásnak nevez. Akik azonban ezt a hatalmat másként félik vagy imádják, azoknál babonaként jelenik meg.
Thomas Hobbes
-
A vallás valami emberek közötti dolog, tele értelmezésekkel, elméletekkel és nézetekkel. De a hit... az csak ember és Isten között van.
Fredrik Backman
-
A hit nem azonos a vallással. A vallásban lehet hit, de a vallás inkább csak bizonyos keretek, szabályok közötti gondolkodást, érzést jelent. Vallásosnak lenni azt jelenti: megpróbálni egy adott kereten belül gondolkodni, hinni, a szabályokat betartani.
-
Fontos hogy megértsük a különbséget hit és vallás között, mert a hithez nem kell tudni a kész válaszokat. A hit az egy érzés. Illetve egy előérzet, hogy van valami nagyobb erő, ami összeköti az egészet. Bennünket is ez köt össze. Ez az érzés, sejtelem, az Isten.
-
A vallás a felnőtt versengése a gyermekkel. A vallás a letûnt hitek betokozódása. Van benne mitológia - ami sejtések sorozata -, rejtett feltételezések a világban élő bizalomról, személyes hatalomra törő emberek megnyilvánulásai és egy kevés igazi megvilágosodás. A végső, kimondatlan parancsolat mindig a "ne kérdezz!" Mi azonban kérdezünk. Gyakorlati okból megszegjük a parancsolatot. A feladat, aminek testestül-lelkestül szenteljük magunkat, a képzelet felszabadítása, hogy az emberi nem kreativitás-érzékének szolgálatába állíthassuk.
Frank Herbert
-
A félelem abból származik, hogy ott kint van valami, amit nem látunk, nem hallunk, nem érzékelünk. Ha látjuk mindazt, ami létezik, nem félünk.
Tore Renberg
-
A vallás nem csak szeretetről szól. Az emberek lusták, sokszor csak enyhe kényszernek engedelmeskednek, vagy ha fenyegetik őket. Ezért aztán vallásaink szépen fel vannak szerelve ártó démonokkal, ördögökkel, sőt magával a Sátánnal is, amelyek ezeket a feladatokat megoldják. A dolgok a természetben is általában az ellentéteikkel együtt fordulnak elő. A jóval párosul a rossz, a széppel a rút. Istennek is kell legyen valamiféle ellentéte.
Jeff VanderMeer
-
Minden vallás közös gyökere a végtelen együttérzés. Az ember jobbá válását, a szeretetet és mások tiszteletét hangsúlyozzák, valamint az együttérzést másokkal, szenvedésükben. Azt mondhatnánk - mivel a szeretet a vallások lényegi eleme - hogy a szeretet egyetemes vallás. Azonban a szeretet fejlesztésére, illetve az üdvözülés vagy megszabadulás elérésére alkalmazott, különböző technikák és módszerek tekintetében a hagyományok különböznek egymástól. Nem hiszem, hogy létezne csupán egyetlen filozófia vagy egyetlen vallás. Mivel oly sok különböző ember él, más és más törekvésekkel és hajlamokkal, tökéletesen rendjén való, hogy vannak különbségek az egyes vallások között. És a tény, hogy oly sokféle ösvény létezik, jól mutatja a vallás gazdagságát.
Tendzin Gjaco
-
Vannak dolgok, amelyek számunkra, emberek számára túl nagyok: a fájdalom, a magány és a halál, de a szépség, a fennköltség és a boldogság is. Ezért találtuk ki a vallást.