Ugrás a tartalomra
A vallás költészet, de gyakorlati, érdekelt költészet, a bajoktól való félelemnek és a jóra irányuló reménynek költészete.
Kapcsolódó idézetek
-
A vallás a szív költészete.
Joseph Joubert
-
A vallás foglalkozik a történelemmel, a költészettel, az irodalommal, az etikával, az erkölccsel, beleértve azt is, hogy könyörületesen bánjunk a legszerencsétlenebbekkel. Mindezek olyan dolgok, amiket teljes szívemből támogatok. A vallás akkor kerül bajba, amikor úgy tesz, mintha értene valamit a tudományhoz.
Carl Sagan
-
A versek a szabadságot jelentik. Az egyén költészetbe vetett hitét, amely által képes lehet a jobbításra, alkalmas lehet önmaga kifejezésére és az újabb tervek kidolgozására.
-
A költészet az, amikor egy érzelem megtalálta a gondolatot, és a gondolat megtalálta rá a szavakat.
Robert Frost
-
A költészet a gondolat és a zene kombinációja.
Edgar Allan Poe
-
Én a vallást az élet mûvészetének nevezem. Az igazi vallás nem az életről való lemondás, hanem az életben való megmártózás. Az igazi vallás nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk az életnek, hanem hogy felnyitjuk szemünket az életre. A vallás nem menekülés az élet elől: a vallás maga az élet teljes elfogadása. A vallás maga az élet teljes megtapasztalása.
Osho
-
A vallás is templom, a költőietlen emberek költészete.
Franz Grillparzer
-
A költemény olyan, mint az ima, sajnálatos szenvedélyeket ébreszt. Istentől várod, hogy mentsen meg, pedig rajtad áll a dolog. A költészet és az imádság olyan gondolatokat ültet el benned, amelyek a halálodat okozhatják, mert közben nem figyelsz a világ könyörtelen mûködésére.
Colson Whitehead
-
A vallás a jóság érzése, olyan áradó szeretet, mint egy folyó, élő és örökké mozgásban van. Abban az állapotban meglátjuk, hogy eljön a pillanat, amikor már nincs szükség további keresésre. Ennek a keresésnek a vége valami teljesen másnak a kezdetét jelenti. Isten, az igazság és a jó érzés keresése nem azonos a jóság és alázat gyakorlásával, hanem olyan valaminek a kutatása, amely felülemelkedik az elme felfedezésein és trükkjein. Ez azt jelenti, hogy érezni fogunk valamit, benne élünk, vele létezünk - ez az igazi vallás. Ezt viszont csak akkor valósíthatjuk meg, ha elhagyjuk a magunknak ásott medencét, és belevetjük magunkat az élet hömpölygő folyamába. Az élet ezután lenyûgöző módon fog óvni bennünket, így magunkra már nem kell vigyáznunk. Az élet magával sodor, mivel részévé válunk. Nem lesz probléma a biztonsággal, azzal sem kell törődni, mit mondanak, vagy nem mondanak az emberek. Ez az élet szépsége.
Jiddu Krishnamurti
-
Ha a tudomány az igazságot adja nekünk, akkor az erkölcs a jót és helyeset, a politika az igazságosságot, a vallás tartománya pedig az ígéret és várakozás. Fő feladata leküzdeni az elkeseredést és reménytelenséget, válaszul az emberi tragédiákra, a konfliktusokra, a törékeny emberi sors durva, váratlan és megmagyarázhatatlan tényeire. Ilyen interpretáció mellett a vallások nem elsődlegesen igazak, sem pedig jók vagy igazságosak; ha úgy tetszik, inkább emlékeztetők, kísérletet tesznek a bánaton, félelmen, aggodalmon, és megbánáson való túllépésre, gyógyírt kínálnak a fájó szívre, legalábbis nagyon sok - ha nem minden - ember számára.
Paul Kurtz