A végtelenség érzéséből könnyû az embernek gazdálkodnia, de a betegség riasztása után, a megsejtett végességből már bajosabb. Illene beosztani az időt, megválogatni az elolvasandó könyveket, finoman elhárítani a meghívásokat, melyeken többnyire csak fennkölt szócséplés folyik. Ezenkívül rákapatni magunkat a mozgásra, fölfedezni újra a természetet, egyszóval: hadat üzenni a civilizációnak.

Kapcsolódó idézetek

1. A civilizáció számtalan hasznos vívmánya mellett a természet erői az ember léte ellen fordulnak, ha az egyensúlyt biztosító élővilág pusztítása tovább folytatódik. Meg kell tanulnunk a tudással élni és nem visszaélni. Ez az út azonban legalább olyan kemény lesz, mint az, ahogy eljutottunk idáig. Tompa Anna
2. A halál nem szembekerülés, hanem egy egyszerû esemény a természet folyamatos ritmusainak sorában. Nem a halál, hanem a betegség az igazi ellenség, az a veszedelmes kényszer, amely szükségessé teszi a szembekerülést. A halál csak a vég, amely akkor érkezik el, amikor a kimerítő csatát elveszítjük.
3. Gyûlölködni, pártoskodni, egyik-másik oldalhoz elvakultan csatlakozni kifizetődőbb manapság. Egy darabig. Mert ugyanakkor mindannyian érezzük, hogy bajban van az emberiség. A pusztulás, a világméretû háború előjeleit mindenki érzékeli. Bozsik Yvette
4. Az egészségünket jobban megőrizzük azzal, hogy óvakodunk a megbetegedéstől, mint azzal, hogy gyógyítgatjuk magunkat, ha betegségbe estünk. A boldogtalanságot is könnyebben kikerüljük, ha kitérünk a veszedelmek elől, mintha mászkálunk kifelé abból a gödörből, vagy örvényből, amelybe egyszer alázuhantunk. Paolo Mantegazza
5. Azon kellene munkálkodnunk, hogy békében éljünk, nem azon, hogy kipipálhassuk a következő feladatot is a listánkon, miközben azt hajtogatjuk magunknak, hogy amint azzal végeztünk, AKKOR majd elkezdünk élni. Ne halogassunk tovább - fogy az idő. Vagy megtanulunk felébredni, vagy álomtól kábán sétálunk a halálba. Ruby Wax
6. Szabad és csodálatos lehetne az élet útja, de az utat eltévesztettük. Kapzsiság mérgezi az ember lelkét - gyûlöletbe rekeszti a világot - nyomorúságba és vérontásba masíroztat bennünket. Robogunk, repülünk, mégis kalodába zárjuk magunkat. A gépek, a bőség korszakában még mindig szûkölködünk. A tudás cinizmussá vált, értelmünk rideg, szívtelen. Túl sokat gondolkozunk, és túl keveset érzünk. A gépesítés mellé emberség kellene. A bölcsesség mellé kedvesség és jóság. Ha ez nincs, könyörtelen lesz az élet és mindennek vége.
7. Elveszíteni egy barátot, megsiratni, eltemetni. Figyelni a csöndre, ami ilyenkor átöleli az embert. Aztán fülelni egy hangra, ami megszólal mellettünk, s azt mondja: "Vigyázzatok mindenkire. Az élet olyan nagyon szép!".
8. Ha nem tudjuk megtisztítani életünket mindattól, amitől félünk, célravezetőbb, ha az aggódás helyett inkább a türelmet, az elfogadást és az egykedvûséget gyakoroljuk. Az elkerülhetetlen elleni harc csak szenvedésünket és boldogtalanságunkat táplálja.
9. Az ember végtelen módon képes kommunikálni, ki jól, ki kevésbé jól. (...) Mégis egy nyelvváltásnál vagy idegen környezetben inkább hallgatunk. Még azon olyan egyszerû önkifejezések is gondot jelentenek, mint a lét, az akarat, a szeretet.
10. Amikor feladjuk a küzdelmet a betegséggel szemben, egy utolsó csatát még meg kell vívnunk azért, hogy sikerüljön jól meghalnunk: el kell búcsúznunk azoktól, akiktől el szeretnénk búcsúzni, meg kell bocsátanunk azoknak, akik megérdemlik a megbocsátást, meg kell kapnunk a bocsánatot azoktól, akiktől bocsánatra van szükségünk. Üzeneteket kell hagynunk, el kell rendeznünk az ügyeinket. A békesség és az összetartozás érzésével kell távoznunk.