A vers: felérző csönd, felvérző emlék, Echó, ki holt sikolyra visszazeng még; Forrás, mely hûsen, hő mélyből szakad.

Kapcsolódó idézetek

1. A vers elementáris nyelvhasználat, atavisztikus, mélyről jön és a mélybe vezet. Kukorelly Endre
2. A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani. Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem, mint pupillán a könny. Gyurkovics Tibor
3. Nincs menekvés, józan eszem a múlté, Az őrület növő izgalma ráz; Gondolatom s szavam: egy tébolyulté, Ténytorzító, fecsegő kapkodás; William Shakespeare
4. Az érzés, mely a múltban ébredt, a versben izzik s dalra késztet, s minden szirt, hegyfok itt terem, mely játszott ébredő képzetemmel. Walter Scott
5. Halott virágok illatát nyögik a fák, És megrázkódik a táj. Valami véget ért, valami fáj. Ákos
6. A szó csak üres, jelentés nélkül való hang. Hideg, mint a réz, amely cseng, de nem érez; holt, megmerevedett állat. Elégtelen a szív véghetetlen, eleven, erős, meleg érzésinek lefestésére. Kármán József
7. Csepp a tengerből, mely sziklás partot ér, Szirmok ezerfelé, amint virágot tép a szél, Csepp a véredből, ami mindent elmesél, Nincs már se égen, se földön, csak a remény, hogy visszatér. Kowalsky meg a Vega
8. Hiányzol. Az életemből, az ágyamból, a vonuló felhők futásából, az ébredő nap első sugaraiból. Hiányzol a tárgyakból, amelyeket megérintek, hiányzik a tükrömből az arcod. (...) Nehéz csönd nyomja szívemet. Nagy István Attila
9. Maradjon szent talánynak Õ, Maradjon mindig újnak. Véres szivemre szomorún A könnyek hullnak, hullnak. Ady Endre
10. Még dereng lelkemben, mint a hûvös hajnal, szerelmemnek szép emléke. Reszkető keblemből még zokogva tör fel a fájdalom fagyos sóhaja. Lakatos Menyhért