Ugrás a tartalomra
Halott virágok illatát nyögik a fák,
És megrázkódik a táj.
Valami véget ért, valami fáj.
Kapcsolódó idézetek
-
A lehullott virág hátrahagyja illatát.
-
Õsz van és peregnek a sárgult levelek,
Meghalt a földön az emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél.
-
Mintha kihaltak volna az évszakok,
megdermedt zöldben fürödnek a fák.
Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok.
Megkövült idő. Haláltalan világ.
Nem merek élni. Lélegezni sem.
Azt hiszem néha, nem is ver szívem,
csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog.
Rettenetes nehéz az idebenn.
Hát élek, félek, alakoskodok.
Bella István
-
Hervadva húll már a levél a fáról,
És elszállt a virágok illata:
Igy tûn el az öröm, csak múlt bujáról
Meg nem feledkezik a szív soha.
Eötvös József
-
Hullaszag jön a széllel, - a rét illata.
Sárgasávosan néz rám a mező,
minden olyan buta, olyan szomoru,
mint egy temető.
Boncza Berta
-
Tavaszi szél száll, rügy bimbója pattan,
Valami kászolódik e tavaszban,
Ilyenkor sírnak gyantát fiatal fák,
Ilyenkor fáj az elmúlt fiatalság!
Juhász Gyula
-
A vers: felérző csönd, felvérző emlék,
Echó, ki holt sikolyra visszazeng még;
Forrás, mely hûsen, hő mélyből szakad.
-
A földön semmi nem örök...
A fákon árnyak nőnek este,
A félhomály is nyöszörög.
József Attila
-
A halott virág látványa majdnem olyan szomorú, mint a halott csecsemőé, a fakadó erő, mely a kezdet kezdetén önmagába fagy.
Finy Petra
-
Sírok között bolyongva, megcsap
Az elmúlás lehellete,
Úgy érezem: én se vagyok több,
Mint a fa hulló levele!
Ha testileg megszûntem élni,
Idők vihara elsodor,
Anyagom, e csipetnyi por,
Benne lehet a falevélben,
Nem sejtve: éltem vagy nem éltem.
Dura Máté