Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A világ holnapra véget vethetne az éhezésnek, ti azonban másképp döntötök. Bizonygatjátok, milyen súlyos okok állnak annak hátterében, hogy naponta negyvenezer ember éhen hal. Csakhogy nincsenek ilyen okok, sem súlyosak, sem könnyedek. És miközben azt állítjátok, hogy semmit nem tehettek napi negyvenezer éhhalál ellen, naponta ötvenezer embert hoztok világra, hogy új életet kezdjenek. És ezt nevezitek szeretetnek. És Isten tervének.

Neale Donald Walsch
🤲 Elfogadás 🧘 Belső béke
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy vagyok a Földet benépesítő hat és fél milliárd emberből, (...) aki értelmet keres az életében, a szívszorító fájdalomban, a megbánásban, az őrült nagy szerelmekben, a fájós térdben, és a gyerekeiben való gyönyörködésben. Egy nap minket is elfelednek, mint sok milliárd embert előttünk. Kifürkészhetetlen egy dolog. Mégis, maga az igazság.
  2. Az a célunk ezen a földön, hogy szeressünk, a szeretet pedig egy kétirányú utca: adunk és kapunk. Szeretettel megváltoztathatjuk ezt az őrült világot. Szeretettel békét varázsolhatunk a háborúból, elfogadást az ítélkezésből, kedvességet a gonoszságból. Te is képes vagy arra, hogy megváltoztasd a világot. Még a legapróbb cselekedet is számít, hiszen ezek tesznek ki egy egész napot.
  3. Minden egyes nap egy döntéssel ébredünk, hogy mit akarunk adni a világnak. Arra kérlek benneteket, hogy minden egyes nap a szeretetet válasszátok. Harry Styles
  4. Az emberek éheznek, és egy jó szó kenyér ezer embernek. David Whyte
  5. Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között; hanem mint a fény, mely egykedvûen kiárad minden előtte-levőre. Mikor a szeretet válogatni kezd: már nem szeretet többé, hanem sóvárgásnak és undornak kettőssége. Weöres Sándor
  6. Akármit teszünk is, annak az a célja, hogy folytassuk az életet. Az a célja még az éhségnek, még a betegségnek is; vannak, akik belehalnak, de a többi szívósabb lesz. John Steinbeck
  7. Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje. Wass Albert
  8. Az éhezők tömege – gyermekek, nők, öregek, menekültek, bevándorlók és munkátlanok sokasága – emeli hozzánk jajszavát. Kérlelnek minket, és válaszban bíznak. Hogy zárhatnánk be fülünket, s hogy zárhatnánk el tőlük azt az öt kenyeret és két halat, melyet Isten helyezett a kezünkbe? Ha mindegyikünk hozzáteszi a magáét, akkor mindannyian tehetünk a szegényekért. II. János Pál
  9. Ha néha a szegényeink éhen halnak, az nem azért van, mert Isten nem gondoskodott róluk, hanem mert Ön és én nem adtunk, mert nem voltunk a szeretet eszköze Isten kezében, mert nem ismertük fel Õt, Krisztust, amikor eljött újból rongyos álruhában az elhagyatott emberben. Teréz anya
  10. Kisöreg, a hazugság öl. Ma még csak egy szája van, holnap tíz, holnapután száz, aztán ezer. És mindennap etetni kell a tátongó, éhes szájakat. Etetni újabb és újabb hazugsággal, önmagunkkal. Ez képtelenség. A hazugság felfalja az embert. Berkesi András
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat