Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha néha a szegényeink éhen halnak, az nem azért van, mert Isten nem gondoskodott róluk, hanem mert Ön és én nem adtunk, mert nem voltunk a szeretet eszköze Isten kezében, mert nem ismertük fel Õt, Krisztust, amikor eljött újból rongyos álruhában az elhagyatott emberben.

Teréz anya
👰 Menyasszony 🌿 Egyszerűség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az éhezők, az ínséget szenvedők, a hajléktalanok, a betegek nem törődnek ám Istennel. Biológiai szükségleteik okán nem.
  2. Éhessé és szomjassá tett bennünket az Isten a szeretetre, azért vett el körülöttünk minden szeretetforrást, hogy szomjas kínunkban végre önmagunkban próbáljunk meg kutatni utána. Mezei Mária
  3. A világ holnapra véget vethetne az éhezésnek, ti azonban másképp döntötök. Bizonygatjátok, milyen súlyos okok állnak annak hátterében, hogy naponta negyvenezer ember éhen hal. Csakhogy nincsenek ilyen okok, sem súlyosak, sem könnyedek. És miközben azt állítjátok, hogy semmit nem tehettek napi negyvenezer éhhalál ellen, naponta ötvenezer embert hoztok világra, hogy új életet kezdjenek. És ezt nevezitek szeretetnek. És Isten tervének. Neale Donald Walsch
  4. Az emberek csak egymást válthatják meg. Ezért ölt emberi álruhát Isten. Elias Canetti
  5. Nem vagyunk felelősek azért, hogy mások éheznek. Azért sem, hogy fáznak. Ha mi éheznénk vagy mi fáznánk, értünk sem vállalná senki a felelősséget, nem számíthatnánk rá, hogy segítenek rajtunk. Szilvási Lajos
  6. Amikor az Istent elhagyta az ember, akkor a szeretetet is elhagyta. Ezért képtelen boldogan élni. Ezt az elveszett szeretetet keresi, és ha nem találja meg, be nem vallott nyomorúságában pótolni igyekszik az ûrt. Amit hiányként magában hordoz, azt mással akarja helyettesíteni. A pótszerek egész raja veszi körül: alkohol, pénz, szenvedélyek, élvezetek, mámor, amelyek mind illúziónak bizonyulnak, az embert kielégíteni nem tudják, mert az embernek nem valami hiányzik az életéből, hanem valaki. Maga a szeretet, az Isten. Az ember éltető elemét hagyta el, amikor az Istent elhagyta. Láttál-e már halat szárazon? Még lélegzik, kapkod levegő után, egy darabig még kínlódik, míg végül kimúlik. Ez az ember sorsa is. Előbb vagy utóbb, öregen vagy fiatalon megfúl szeretet hiányában. Isten az embernek nem ezt a sorsot szánta. Ha kiestünk éltető elemünkből, vissza lehet kerülni oda ismét.
  7. Szükségem volt Istenre, megadták, be is fogadtam, anélkül, hogy tudtam volna: őt kerestem. S mivel nem vert gyökeret a szívemben, egy darabig tengődött bennem, majd elhalt. Jean-Paul Sartre
  8. A legtöbb keresztény azt gondolja, hogy imádkoznunk kell Jézushoz, ahelyett, hogy mi magunk legyünk Jézus. Jézus nem azért jött a földre, hogy vallást alapítson, és azt mondja nekünk, hogy imádkozzunk hozzá. Azért jött, hogy megmutassa nekünk Atyját, s megmutassa azt is, hogyan tudjuk mi magunkat is felismerni az Atya szemében. Richard Rohr
  9. Mikor az Úr az embert választotta szeretete tárgyául, én voltam az első, aki meghajolt a döntése előtt. A szeretetem, a hitem az emberben akkora volt, mint az övé. Láttam, ahogy eltékozoljátok ezt az ajándékot, láttam, hogy ölitek egymást kapzsiságból, hogy háborúztok földért és kőért vagy régi könyvek igazáért, és ebben a szörnyû sötétségben még láttam olyanokat, akik nem törtek meg. Még láttam olyanokat, akik nem adták fel, akkor sem, amikor minden remény elveszett.
  10. Krisztus nem a jókért és szépekért halt meg. Az túl könnyû lenne. Az igazán nehéz a nyomorultakért és a romlottakért meghalni.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat