Ugrás a tartalomra
A világ olyan zûrzavaros - a békés otthon segített megőrizni az ép eszét. Ez volt a rejtekhely, a fészek, ahová elbújhatott a problémák elől. (...) Ide csak azt engedte be, akit akart, eldönthette, ki meddig maradhat, és otthona melyik részébe kukkanthat be. Nem úgy, mint a szív, ami engedély nélkül, sőt, kérdés nélkül hív meg embereket, és különleges helyekre viszi őket, aztán könyörög, hogy tovább maradjanak, mint tervezték.
Kapcsolódó idézetek
-
Amíg veled össze nem hozott a sors, hiába éltem. Rideg és örömtelen volt a világ, és szívem, amelyben tágas hely volt sok vendég számára, rideg és magányos maradt a házi tûzhely melege nélkül. Nagy szükségem volt rá, és nem látszott elérhetetlen álomnak, hogy az az egyszerû öröm, amiből mindenkinek kijut, amit az egész emberiség élvez szerte a világon, hozzám is elérjen valamilyen formában. Ha öreg, rút és torz vagyok is. Ezért vontalak a szívemre (...), ezért zártalak oda be, és azt hittem, meg tudsz melegedni a tûznél, amit te gyújtottál benne.
Nathaniel Hawthorne
-
Nem csak a madárnak van fészke. A léleknek is. Van egy fészek, ahol a lélek ugyanígy otthon lehet. Ahonnan szárnyra kelhet, és ahová visszatérhet. Ahol figyelmet kap, szeretetet, törődést. És nyugalmat. Egy ölelő érzést. Otthont. Ahol a szárnyaló lélek biztonságban lehet, ahol új erőt kaphat. A további szárnyaláshoz. Igen, van ilyen fészek. Egy szív. Az Õ szíve.
Csitáry-Hock Tamás
-
A boldogságot pedig egy homokszemben is meg lehet találni. (...) Csak kevés ember megy azon az úton, amely számára ki lett jelölve, amely a személyes történet és boldogság útja. A többiek számára a világ rémisztőnek tûnik, és ezért valóban rémisztő lesz. A szív azután egyre halkabban szól, de sosem némul el teljesen.
Paulo Coelho
-
Hiszen tudja, hogy egy fogékony, finom léleknek milyen szüksége van menedékhelyre. Ebben a mi viharzó századunkban a gondolkozó ember számára egyenesen életszükséglet, hogy legyen egy zuga, bármilyen szerény is, ahol egyedül lehet.
Pelham Grenville Wodehouse
-
Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el.
Marcus Aurelius
-
A béke nem abban áll, hogy az ember megpróbál kikerülni dolgokat. Hanem abban, hogy úgy dönt, hogy úgy éli az életét, hogy közben az életben természetesen fellelhető káosz veszi körül, és a káosz közepette képes nyugalmat érezni a szíve mélyén.
-
A ház menedék. Test, melyet saját testünk fölé húzunk. Ahogy a testünk öregszik, úgy házaink is. Ahogy testünk megbetegedhet, úgy házaink is. És az őrület? Ha őrültek élnek a falak közt, nem lopódzik-e ez az őrültség a szobákba, a folyosókra, egészen a deszkákig? Nem érezzük-e néha, hogy ez az őrültség kinyúl felénk? Nem ezt jelenti igazából, amikor azt mondjuk: ez a hely zaklatott, tömve van szellemekkel? Azt mondjuk, kísértet járta, de valójában úgy gondoljuk: a ház megőrült.
-
Milyen furcsa... - bátortalankodtak lelkében tétova kicsi gondolatok - milyen furcsa, hogy a világ így emberek nélkül olyan csöndes, és olyan békés, és olyan szép. Csak éppen az ember nem akar békében élni, nem akarja a csendet, és elfut a széptől. Milyen különös is az ember!
Wass Albert
-
Az ember pillanatnyi gyengeségeinek engedve, ha kicsiny mértékben is, de olykor elvétheti a helyes irányt. Az otthon őszinte légkörében az embert helyreigazíthatják. Ez nagy adomány. Megvéd attól, hogy visszatekintve életutamra, abban nagy vargabetûket lássak.
Vizi Elek Szilveszter
-
Az embernek nemcsak esze, de szíve is van. És csak ott érzi magát jól, ahol szeretettel veszik körül.