Ugrás a tartalomra
Milyen furcsa... - bátortalankodtak lelkében tétova kicsi gondolatok - milyen furcsa, hogy a világ így emberek nélkül olyan csöndes, és olyan békés, és olyan szép. Csak éppen az ember nem akar békében élni, nem akarja a csendet, és elfut a széptől. Milyen különös is az ember!
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember különös lény, néha magányos és társaságra vágyik, de amikor mégis jön valaki, mintha minden a visszájára fordulna, és a legszívesebben magában lenne, és azt akarja, hogy hagyják békén.
Jón Kalman Stefánsson
-
Furcsa, leginkább jellegtelen állapot a szabadság. Semmi köze a közönyhöz, mert az óhatatlanul cinikus, meg semmi köze ahhoz, amikor minden mindegy, mert a mögött azért mégis ott lapul a szégyen vagy a remény. Ha már minden mindegy, az még igen emberi. Úgy is mondhatnám: a szabadság nem embernek való állapot.
Bartis Attila
-
Minden időben végiggondoltam az élet sok furcsa dolgát, s minden idő más gondolatokat érlelt. Furcsa az emberi élet és titokzatos.
Wass Albert
-
Milyen különös (...), hogy mennyi hasonlóság van a helyek és az emberek között. Egyik pillanatban még sok ember vesz körül, a másikban már egyedül vagy. Az arcok, a hangok semmivé lesznek hirtelen.
-
Milyen furcsa, hogy mi, emberek, ilyenek vagyunk. Amint hallunk egy történetet, máris behelyettesítjük a szereplőket, és magunkat is elhelyezzük a mesében. És az is milyen furcsa, hogy mások is, más korokban, más városokban éppúgy éreztek és éreznek, mint mi. Pedig mikor az ember szerelmes, azt hiszi, csakis vele történhet ilyen csoda, azt hiszi, más lelkében még sosem játszódott le ez a nagy boldogság és nagy szenvedés. (...) A szerelem túlságosan összetett, fantasztikus és megmagyarázhatatlan érzés ahhoz, hogy beszélni lehessen róla. De benne él az ember minden mozdulatában.
-
A csend varázslatos és kellemes és olyan valószerûtlen. És még ha az élet nem is tartóztatható fel, néha elcsendesedik, és olyankor úgy néz ki, mintha megállna, mintha szünetet tartana. És ezekben a pillanatokban az ember úgy látja a saját életét, mintha távcsövön keresztül nézné. Attól függően, hogyan tartja a kezében, átfogó képet kaphat, vagy éppen az apró részletekbe tekinthet bele. És csodálkozhat. Vagy kétségbeeshet. Fellélegezhet. Gratulálhat magának. Minden lehetséges.
-
Szerintem a világon semmi sincs, ami olyan érdekes... olyan kiszámíthatatlan volna, mint az emberi lény! (...) Mikor az ember már azt hiszi, hogy gyönyörûen felmérte őket... elkövetnek valami merőben váratlan dolgot.
Agatha Christie
-
Félelmetes, ha az emberre rázuhan hirtelen a nem kívánt magány süket csöndje... Amikor a környezet néma, de a lélekben harc dúl, keserûség, szemrehányás és panasz, s oly nehéz megszerezni a belső csönd kegyelmét... Mert a belső csend a legfontosabb. Az ordító világ közepette a lélek egyenletes, alig borzoló hullámzását megteremteni; azt az életérzést, hogy Én-ünk legbelső titokszobáját nem rombolhatja össze semmi; vagyok aki vagyok, még fájdalomban is vagy örökös csatazajban.
Jókai Anna
-
Az élet különös, hogy ne mondjam, furcsa. Az ember sohasem tudhatja, mi vár rá a következő pillanatban. Nagyszerû kilátásokkal indul a nap, és még mielőtt leszállna az éj, minden olyan zavaros lesz, mint az értelmetlen irkafirka a falon.
Pelham Grenville Wodehouse
-
Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el.
Marcus Aurelius