Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Addig vagyunk fiatalok, amíg el tudjuk képzelni, hogy előttünk állhat a pillanat, és akkor ér véget az életünk, amikor már arra sem vagyunk kíváncsiak, milyen lehetett volna.

💔 Kapcsolat vége 🎨 Művész
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Addig él az ember, ameddig vannak tervei, vágyai, reményei. Még áhít valamit, még csalódik, még kétségbe esik. És abban a pillanatban, amikor ezek már nem lesznek fontosak, akkor vége van mindennek, teljesen mindegy, hogy hány éves valaki. Udvaros Dorottya
  2. Életünknek csak egy kis szakaszában vagyunk fiatalok, mégis úgy tûnik, mintha örökké tartana. Az évek múltán pedig, ahogy öregszünk, egyre gyorsabban halad, így végül a két időszak egyenlővé válik.
  3. Ha már az ember nem akar semmit, akkor meghal. Szerintem ez tart minket fiatalon is, hogy még kitûzünk magunk elé célokat, terveket, azokat megvalósítjuk... és egyébként teljesen mindegy, hogy mi az.
  4. Amíg fiatalok vagyunk, sokáig azt mondogatjuk magunkban, az élet igazából majd csak később kezdődik. Egy nap aztán azon vesszük észre magunkat, hogy az a "később" már el is múlt. Francois Lelord
  5. Amikor fiatalok vagyunk, többféle jövőt képzelünk el magunknak; amikor megöregszünk, többféle múltat képzelünk el másoknak.
  6. Amikor az ember még gyerek, alig várja, hogy idősebb legyen. Felnőttként, nagyjából hatvanéves koráig elsősorban arra törekszik, hogy fiatal maradjon. Mire az ember megvénül, már semmilyen célja nem marad. Ez itt a létezés ürességének esszenciája. Nincsenek célok.
  7. Mikor az ember fiatal, van egy elképzelése arról, milyen lesz majd idősebb korában. Hogy többé nem érez majd félelmet, és mindig tudni fogja, hogyan cselekedjen helyesen. (...) Aztán annyi idős lesz, amennyi én vagyok most, és rájön, hogy néhány értékes leckétől eltekintve ugyanúgy fél, és továbbra is rengeteg hibát elkövet. Végül is, mindannyian emberek vagyunk.
  8. Bárcsak fiatalon felfognánk, mi az idő valójában! Oly végtelennek tûnik, aztán egyszerre vége. De amíg bírjuk szusszal, igyekszünk érdekessé tenni.
  9. Amikor fiatal az ember, nem gondol bele, hogy egyszer majd öreg lesz. Messze van, nem terjed addig a fantázia. Émile Ajar
  10. Amikor fiatalok vagyunk, úgy élünk, mintha halhatatlanok lennénk. Halandóságunk tudata úgy ölel körül bennünket, akár egy merev papírszalag, ami alig érinti a bőrünket.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat