Ahogy a bőr elfárad a folyamatos igénybevételtől, úgy a lélek is. Ezért ha nem tudunk megszabadulni a folyamatos félelemtől, akkor kiégünk. Akkor előbb-utóbb a tompaság, az üresség költözik a tekintetünkbe, a lelkünkbe.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha a félelem túl régóta az útitársunk, és nem tudunk vele mit kezdeni, ha próbáljuk elnyomni - akár azért, mert gyengének érezzük magunkat ahhoz, hogy szembenézzünk vele, akár azért, mert ezt gondoljuk a túlélés egyetlen zálogának - akkor az szép lassan úgy teszi tönkre a lelkünket, mint ahogy a szú rágja meg a fát. Szép lassan kieszi belőlünk az életet. Al Ghaoui Hesna
2. Az öregkor az addig élt élet testben és lélekben is megnyilatkozó, markánsan láthatóvá váló végső formája. A test és a lélek pontosan olyan lesz, amilyennek addig "faragták". Ha egy fát szerető gondoskodással ültetünk el, és nap mint nap törődünk vele, pompás lombkoronát növeszt, majd gyümölcsöket érlel, és kellő odafigyeléssel hosszú éveken át képes árnyékot adni. Ha nem gondozzuk, nem figyelünk rá, élete megszakad: termőre fordulás helyett kiszárad és elpusztul. Ilyen az ember élete is. Az, hogy ki milyenné válik öregkorára, egy folyamat része. Boldizsár Ildikó
3. Ha valamit szívvel-lélekkel csinálunk, akkor megsokszorozódik az energiánk, szinte kifogyhatatlanná válik. De ha kételyeink vannak, és nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor szorongani kezdünk. Az a fizikai és érzelmi energia, amelyet a szorongás emészt fel, elképesztő mértékû.
4. Ha a test elhasználódik, és az elme megfárad, a szervezet örvend a halálnak. Csakhogy nehéz fölfogni, hogyan örülhet valaki a halálnak, ha még fiatal és erős: így az emberek az elmúlást általában valamiféle fenyegető szörnyûségnek tekintik. Az értelem ugyanis, a maga anyagidegen módján a jövő felé fordul, s úgy véli, jó dolog egyre tovább és tovább haladni, akár a végtelenségig, ám eközben nem látja be, hogy önnön anyagi mivolta végül is elviselhetetlenül kimerítőnek fogja találni az egész folyamatot. Alan Watts
5. Egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség. Márai Sándor
6. Mikor a láng kialszik, lelkünket ellepi a korom, s szívünket benövi a gyom.
7. Nem csak testünket kell istápolnunk, hanem elménket és lelkünket még sokkal inkább, mert az ész fénye is, mint a lámpás, ha olajat belé nem csepegtetünk, kialszik öregkorban. Marcus Tullius Cicero
8. A lélek igencsak törékeny dolog. Ha szomorúság, félelem, kétely vagy a legcsekélyebb gyanú árnyéka beleköltözik, akkor azt a lelket elemészti a sötétség ereje.
9. Az ember túl sok energiát pazarol arra, hogy elhitesse magával: az élet után is élni fog. De miként élvezhetnénk a Paradicsom gyönyörûségeit, vagy miként szenvedhetnénk a Pokolban, ha már nincs testünk, és nem gondolkodunk? Ha elkárhozom, mim fog égni? És miként tudhatnám, hogy égek, ha a koponyám üres? A semmit sokkal könnyebb elfogadni: születésünk előtt sem léteztünk, miért léteznénk a halálunk után? Robert Merle
10. A lélek fájdalma nem lehet oly erős, hogy ne találna valamilyen reményre a testben. Ha jobb reményre nem talál, akkor abban mindig megkapaszkodhatik, hogy önkezével veszi végét a testi létezésnek, s ez majd a lelki szenvedés végét jelenti. A testi fájdalomban a bennünket megillető helyre kerülünk a világegyetemben: a forrón pihegő lélek érezheti, milyen fagyosak és lelketlenek vele szemben a mindenek. Nádas Péter