Alan Watts

Ahhoz, hogy megértsük, hallgatnunk kell a zenét. Ám mihelyst arra gondolunk közben, hogy "éppen zenét hallgatok", már nem is hallgatunk semmit.

Szent iratokat bálványozni olyan, mint papírpénzt enni.

Örökösen "meghódítjuk" a természetet, a teret, hegyeket, sivatagokat, baktériumokat és rovarokat, ahelyett hogy megtanulnánk, hogyan lehet egy harmonikus rendszerben együttmûködni velük.

Ez az élet igazi titka - teljesen elveszni abban, amit csinálsz, itt és most. S ahelyett, hogy munkának nevezed, rájönni: valójában játék.

A zen nem keveri össze a szellemiséget azzal, hogy valaki Istenről gondolkodik krumplipucolás közben. A zen szellemiség csak a krumpli pucolása.

Megpróbálni definiálni magad olyan, mint beleharapni a saját fogadba.

A sáros vizet is úgy tisztíthatjuk meg legjobban, ha hagyjuk leülepedni.

Ha felébredsz ebből az illúzióból, és megérted, hogy a feketében benne van a fehér, az énben benne van a te, az életben a halál, vagy mondhatnám úgy is, hogy a halálban az élet, akkor nem éreznéd magad idegennek ebben a világban. Olyasvalakinek, aki a próbaidejét tölti itt, akit a szerencsés véletlen hozott ide, hanem elkezdenéd saját létezésedet mindennél fontosabbnak érezni.

Lassan nyilvánvalóvá válik, hogy a legnagyobb babonáink egyike az elme különválasztása a testtől.

Az élet olyan játék, amelynek első számú játékszabálya: ez nem játék, ez halálosan komoly.

Csak a kétségbe vonható igazságok szorulnak védőbeszédre.

Az emberi lény - úgy látszik - csak addig boldog, amíg jövője van, s amíg e jövőre várakozhat, akár csupán a kellemes holnapról, akár a halál utáni örök életről legyen szó. Különféle okokból egyre több ember akad, aki képtelen hinni az utóbbiban. Az előbbinek viszont megvan az a hátránya, hogy ha a kellemes holnap elérkezik, nehéz valóban élvezni további, jövendő holnapok ígérete nélkül. Ha a boldogság mindig valami jövőben várttól függ, csupán álmokat kergetünk, amelyek mindig kicsúsznak kezünk közül, mígnem jövőnkkel együtt magunk is elenyészünk a halál szakadéka mélyén.

Életünk látszólag nem egyéb, mint két örökös sötétség közt felvillanó fényszikra. Ám e két éj közti tartam sem telik felhőtlen napsütésben.

A valóság csupán egy Rorschach-tintapaca.

Ha a test elhasználódik, és az elme megfárad, a szervezet örvend a halálnak. Csakhogy nehéz fölfogni, hogyan örülhet valaki a halálnak, ha még fiatal és erős: így az emberek az elmúlást általában valamiféle fenyegető szörnyûségnek tekintik. Az értelem ugyanis, a maga anyagidegen módján a jövő felé fordul, s úgy véli, jó dolog egyre tovább és tovább haladni, akár a végtelenségig, ám eközben nem látja be, hogy önnön anyagi mivolta végül is elviselhetetlenül kimerítőnek fogja találni az egész folyamatot.

A pillanat (...) a menny kapuja, az életbe vezető egyenes és szûk út.

A szeretet olyan szervező és egységesítő elv, amely a világot mindenséggé, a kaotikus tömeget pedig közösséggé alakítja.

Efféle kérdést: - Mit kell tennem ennek érdekében? - csak az tesz föl, aki semmit sem ért az egészből. Ha ugyanis egy probléma egyáltalán megoldható, megérteni a problémát és tudni, mi a teendőnk vele kapcsolatban, voltaképpen egy és ugyanaz.

A bátorságvágy nem egyéb, mint az önmagától menekülni vágyó félelem.

Ahhoz, hogy megérts valamit, nem szembenézned, hanem azonosulnod kell vele.