Ugrás a tartalomra
Ahogy arra is nehéz választ adni, hogy ki számít jó anyának vagy apának, úgy azt is nehéz meghatározni, hogy ki a jó osztályfőnök, mert ezek a dolgok szubjektívek. Lehet sablonokat készíteni róla, de igazi kép nem fog születni. Tehát rossz a kérdésfeltevés. Ám ha úgy teszem fel a kérdést, hogy számodra milyen egy jó osztályfőnök? Akkor már mindenkinek eszébe jut az életéből egy jó példa.
Kapcsolódó idézetek
-
A szülő nem tökéletes; kevés anya szent, nem sok apa érdemli meg, hogy bálványként imádják. Még az "ideális szülő" is legjobb esetben csak jó ember, márpedig jó emberek is tudnak kegyetlen dolgokat elkövetni. Nem fog összedőlni a világ, ha beismered, hogy apád szívtelen volt hozzád, vagy anyád nem figyelt eléggé rád, amikor ez neked fontos lett volna.
-
A döntéseink és a tetteink tesznek azzá minket, akik vagyunk. A környezetünk csak egy jó tanár, mely feladja a leckét, az élet leckéjét, és mi megmérettetünk, ő pedig leosztályoz minket. Nem a tanárt kell hibáztatni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük.
-
A jó tanár szerintem örül annak, ha tanítványai sikeresek, annak is, ha felülmúlják őt. Nem beszélve arról, ami sokkal nehezebb: őszintén örülni a tanártársak, például a fiatal kollégák tehetségének, sikerének.
-
Ha valaki jó szülő, az azzal jár, hogy döntéseket hoz, meg gondolkodik, és készen áll arra, hogy nemet mondjon, ha kell. (Azaz nem csak akkor, ha éppen úgy kényelmes.) A jó szülő aggodalmas, gondoskodó, törődő, és állandó kötéltáncot lejt az öröm és a rettegés közt húzódó, leheletfinom határvonalon. És folyton kérdőre vonja magát, hogy vajon jól döntött-e, és kinek az érdekében döntött úgy, ahogy. A jó szülő minden áldott nap, egész álló nap, sőt, egész éjszaka is szülő, függetlenül attól, hogy éppen hol van, és mi történik vele.
-
Azóta én is rájöttem, milyen nehéz jónak lenni, illetve, hogy a jóhoz rosszat is kell tudni tenni, mert mindenki egyszerre jó meg rossz, és a körülményektől függ, ilyen lesz-e, vagy olyan. Csak azt nem tudom, milyenek legyenek ezek a körülmények. Erre nem bírok rájönni, talán csak azért, mert még túl fiatal vagyok, és nem ismerem jól az életet...
Örkény István
-
Egy olyan osztályban, ahová sokféle nehézséggel küzdő, hátrányos helyzetû diák jár, (...) az osztályfőnöknek az a dolga, hogy az az x év, amit az iskolában töltünk, kibírható legyen, és hogy mindenki egyformán tudjon tanulni. Az igazgatónak pedig az a feladata, hogy biztosítsa mindenkinek azt a tanárt, aki a legjobb módszerrel tudja átadni minden tanítványnak a maximális tudást, és ennek a tudásnak a megszerzéséhez a segítséget.
Kováts Laura Rozália
-
Rossz felfogás, hogy a tanárnak arctalannak kell maradnia, akinek nincs élete az iskolán kívül. Ez olyan, mintha a tévébemondóról azt gondolnánk, hogy deréktól lefelé nincs teste. Szerintem csak akkor lehet hiteles egy tanár, ha látják, hogy neki is vannak örömei, bánatai, félelmei, tud mérges vagy szomorú lenni.
-
Nincs olyan, hogy igazán jó pszichológus. Van olyan, aki feltûnően gyakran bizonyul jó pszichológusnak, és az egyszerûen azért segít eredményesen, mert érzéke van hozzá, mert jó pszichológus, és mellesleg tudja, amit megtanult, meg azt is, amit ugyan senki sem tanított neki az egyetemen, de valahogy mégis átmehet a levegőből.
Mérő László
-
Ha valaki arra kényszerül, hogy megkövetelje magának a tiszteletet, azzal csak azt bizonyítja, hogy valójában nem is tanár. Egyszerûen rossz szakmát választott, neki nem az a hivatása. A tanár definíciója szerint olyan ember, akit önmagáért tisztelnek, nem pedig kötelességtudatból.
Osho
-
Jó pszichológusnak és jó pedagógusnak lenni alapjaiban igen gyakran az emberekhez való ellentétes beállítottságot kíván, amelynek egy időben, egy személyben való megvalósítása nem csak sok és szilárd ismeretet, hanem a tapasztalatokon kívül elsősorban bölcs önmérsékletet és igen szilárd jellemet is megkövetel. A pszichológus - ha igazán és mélyen akarja megismerni a gyermeket - fenntartás nélkül, hibáival együtt fogadja el őt, úgy ahogy van. A pedagógusnak viszont azt kell szemlélnie benne és követelnie tőle, akinek lennie kell.
Rókusfalvy Pál