Ugrás a tartalomra
Ahogy egy központilag irányított rendszer egyre összetettebbé válik, a rendszer irányítását végzőknek egyre több információra van szükségük ahhoz, hogy legalább a katasztrófát elkerüljék, kitûzött céljaik megvalósításáról már nem is szólva.
Kapcsolódó idézetek
-
A kiszámítható életszínvonalhoz, biztonsághoz szokott európai társadalmakat, úgy tûnik, egy kisebb váratlan esemény is könnyen ki tudja lendíteni a komfortzónájukból. Ráadásul minél fejlettebb egy társadalom, annál nagyobb a tagjaira ömlő információáradat, és egyre kevésbé tudják ezt szûrni, kordában tartani, ellenőrizni.
Al Ghaoui Hesna
-
Minél összetettebb valami, annál bizonytalanabbak vagyunk.
-
A tudás hatalom, a diktátorok igyekeznek minden hatalmat maguknál koncentrálni, vagyis mindent megtesznek majd, hogy alattvalóikat távol tartsák az információktól.
Joris Luyendijk
-
A szervezetben zajló folyamatok sokkal összetettebbek annál, mint amilyennek tûnnek. Olyan bonyolultak, hogy megpróbáljuk leegyszerûsíteni őket, hogy megérthessük a mûködésüket. Egyszerû elméleteket alkotunk, hogy magyarázzuk velük a komplex valóságot. Csakhogy az egyszerûsítés során gyakran átsiklunk a fontos információk felett is.
-
Az egyre több feladatot átvevő robotok és szoftverek világában az ember csak akkor érezheti biztonságban a munkahelyét, ha az nem monoton és egyszerû, hanem változatos, összetett, egyedi gondolkodást vagy kreativitást kívánó munkavégzésre épül. Ezért ha most nem ilyen munkát végzünk, és még több évtizeden keresztül szeretnénk biztonságban tudni a megélhetésünket, egyre inkább ilyen munkakörök felé kell elmozdulnunk.
Dorosz Dávid
-
A hozzád közzel állók általában azt várják, hogy hozz döntést, aztán ragaszkodj hozzá. Azt akarják, hogy nyomkövető rakéta legyél, amelyik kitûz egy célt, és fáradhatatlanul küzd, hogy elérje. De a dolgok nem ilyen egyszerûek. A legtöbb ember sokszor változtat állást, mielőtt megtalálja a készségeinek és érdeklődésének legjobban megfelelőt. (...) Folyamatosan kísérletezni kell, sok mindent ki kell próbálni, mire rájössz, mi az, ami mûködik. Ha túl korán találsz rá a saját utadra, valószínûleg rossz irányban fogsz haladni.
Tina Seelig
-
Az emberek olyan régóta dolgoznak azon, hogy a világ biztonságos, jól szervezett hely legyen. A végén már észre sem vették, hogy milyen unalmas lett. Az egész világ immár termékellenőrzött és sebességkorlátozott és zónákra osztott és megadóztatott és beszabályozott, minden lakója minősítve és nyilvántartva és címmel ellátva.
Chuck Palahniuk
-
Legyen szó akármilyen ránk váró kihívásról vagy épp nehézségről, betegségről: amint elkezd kibontakozni a rettegett esemény, és körvonalazódik, mivel is állunk szemben, sokkal kezelhetőbbnek és túlélhetőbbnek tûnik majd az egész, mert egyre több lesz róla az információnk, így egyre kevésbé érezzük magunkat kiszolgáltatottnak.
Al Ghaoui Hesna
-
Egy társadalomtól megköveteljük, hogy stabil legyen abban az értelemben, hogy ne fordulhassanak elő háborús katasztrófák, ugyanakkor legyen rugalmas, változékony, hogy az emberek életkörülményeit fokozatosan javíthassa, másképp elégedetlenség támad és forradalmak. Egy ilyen társadalom létrehozása roppant nehéz szociológiai feladat. Valójában olyan nehéz, hogy meghaladja az emberi agy kapacitását, és csakis a számítógépek segítségével oldható meg.
Olof Johannesson
-
Az embereknek szükségük van a kockázatok vállalására, a bátor vezetőkre, akik hajlandóak belevetni magukat azokba a dolgokba, amikről még semmit sem tudnak, hiszen minden olyan társadalom, amely a biztonságra törekedett, végül hanyatlásnak indult.