Ahogyan mások, én is kerestem, Milyen a boldogság, ha végtelen. S jónak hittem, ha behunyt szemmel, Vadulva, csapongva repdestem A színesre hazudott mennyben.

Kapcsolódó idézetek

1. Úgy szeretnék szállni, sebes, könnyü szárnyon Messze túl a rózsás, fénylő szemhatáron, Túl az égen úszó felhők habos hátán, A nagy végtelenbe, ahol tán meglátnám... Csillagok járását, Szerelem forrását! Ambrozovics Dezső
2. Egész életemben csak kifelé bámultam az ablakon... és abban reménykedtem, hogy van odakint valaki vagy valami, amibe belekapaszkodhatok, és végre boldog lehetek. Angelina Jolie
3. Voltam, aki voltam: vakon tájékozódó, mulatságosan képzelődő, boldogtalan reménykedés, szárnyatlan madár a porban.
4. Szeretném, ha egyszer én lennék a nap, Világosságot hoznék, újra látna minden vak, Felmelegíteném az átfagyott, kihûlt testeket, Mosolyt csalnék, felvidítanám az elborult lelkeket. Szeretném, ha egyszer madár lehetnék, Ha lenne két szárnyam és repülhetnék, Útra kelnék szabadon, amire mindig vágytam én, Fent a magasban, ahol tényleg kék az ég.
5. A boldogság a legtöbb emberből, úgy látom, megszökött, Kiszolgáltatva élünk a pokol és a menny között, Sok a kísértés, de próbálok nem elesni, A mennyországot, rájöttem, csak magunkban kell keresni. Tirpa
6. Behunytam a szemem, megpróbáltam fölidézni annyi elveszett szépséget, amennyit csak tudtam. Közelebb húztam őket, beléjük kapaszkodtam. Közben mindvégig tudtam, milyen röpke az életünk. Murakami Haruki
7. Láttam a holdat, a napot az égen, Láttam a könnyeket az Õ szemében, Láttam az arcát, ahogyan elrohant, Lassan megértettem miért boldogtalan. Edda
8. Hogy miért vagyok néha boldogtalan? Mi a hibám? Az eredendő hibám? Hogy túlságosan szeretem az életet. (...) Kiélvezni minden pillanatot, felsikoltani az örömtől, ha a meleg tengervízben egy tarajos hullám végigborzol. Vagy egy elvadult kert, vagy a magasra nőtt fű láttán, mintha csoda volna. Áhítatos mozdulatlanságba merülni, lélegzet-visszafojtva, mikor a madarak énekelni kezdenek. Hallgatni a csicsergésüket, áhítatosan, mint akár Mozartot. (...) Szeretni, szeretni, bolondulásig szeretni a hajnalhasadást; lágy szavakat suttogni az alkonynak, gondolatban megsimogatni gigászi kezekkel a tenger fémes felszínét vihar előtt. És inni az esőt... Meztelenül, kitárt karral, lehunyt szemmel és nyitott ajakkal átadni magadat a trópusi szigetek meleg esőjének. Úgy szeretem az életet, hogy az emberek elrémülnek tőle, s a halálukra gondolnak. Annyira átéreztetem velük, milyen becses az élet, hogy a halálnak még a puszta gondolata is merénylet lesz, szentségtörés, menekülésre késztető rém. Lelki vérfürdő.
9. Ha kiábrándulnánk, szemünk befedni, édes borként mérget szívni magunkba, a kárt szeretni, a hasznot feledni, hinni, hogy a pokol visz égi útra, létünket egy csalódásba temetni: ez a szerelem. Ki próbálta, tudja. Lope de Vega
10. Nem tudnék reménytelenül futni senki után, azt se viselném el, ha utánam koslatna valaki. Valahogy úgy lenne jó, ha éppúgy szeretne, mint én, mindegy, hogy hosszú vagy rövid ideig... Szóval szeretnék boldog lenni, valamikor, legalább egyszer igazán!