Láttam a holdat, a napot az égen, Láttam a könnyeket az Õ szemében, Láttam az arcát, ahogyan elrohant, Lassan megértettem miért boldogtalan.

Kapcsolódó idézetek

1. Az égre nézek fel, rád gondolok újra, Az arcodat is látom, bár kicsit megfakulva. Az arcomat elfordítom, a karjaimat bezárom, És ordítom a világnak: ez nem lehet csak álom! Most mégis felébredek, és könnyes szemmel nézem, Hogy összetörted azt, amit irántad érzek.
2. Nézted-e már a csillagok millióját? Láttál-e már túl szépségük csodáján? Nézted-e már a Holdat? Láttál-e már túl ezüstös ragyogásán? Érezted-e már, hogy e sok millió fénylő testvér hogy szereti egymást? Hallottad-e már a Hold sóvárgását szeretője, a Nap után? Kiről csók helyett fényt lopott? Érezted-e már, hogy mindened oly kicsi, s minden oly nagy? Érezted-e már, hogy ők oly sokan együtt, s te oly rengetegen egyedül vagy?
3. Valahányszor kikívánkozott belőle a sírás, visszafojtotta könnyeit, hogy aztán éjjel kitárulkozó őszinteséggel suttogja el bánatát a holdfénynek, olyankor a sós cseppek lassan elkacskaringóztak az ajkáig, ő lenyalogatta és szipogott. Határozottan hitt benne, hogy odafent létezik az igazság, a hold az. (...) Õ az, aki meghallgatja és megérti. Gerlóczy Márton
4. A mellette álló lányt nézte. Jobban mondva az arcán kiütköző kétértelmû, bizonytalan érzelmeket. A boldog szomorúságot, (...) amelyről a fiú nem is tudta, micsoda isteni ajándéka a lánynak. Keveseknek adatik meg a sors, mely efféle érzelmekhez vezet. Gaál Viktor
5. Olyan súlyosan boldogtalan vagyok, hogy az élet árnyékos oldalára vetett a halálod, hogy minden elmúlt, ami számomra az életet jelentette, hogy eltûntél, hogy nem talállak, szíved szakadhat meg ott, ahol most élsz, mert látnod kell kibuggyanó könnyeimet, érezve ahogy szívemet megcsavarja a gyötrelem. Szabó Magda
6. Csillagot láttam a szemedben - egy könnycsepp volt kibuggyanóban, még rá is csodálkoztam hosszan, és fájdalmasan megszerettem, mert én okoztam. Simon István
7. Amikor meglátja élete szerelmét, egyszerre boldog és szomorú. Boldog, mert látja, hogy a párjának ez csak a kezdet és szomorú, mert számára már az egész véget ért.
8. Annyi szomorúság, tanácstalanság, igen, kétségbeesés volt arcában, hogy meg kellett állnom, vissza kellett néznem. Néztem, és azt hittem, megszakad a szívem. Talán soha nem szerettem úgy, mint ebben a pillanatban. Márai Sándor
9. Dacolnom kell a sorssal most, Szerelmem fénye végre ég, Elrepült előlem, s tán messze földön jár, Szívemmel látom őt.
10. Nem haragszom, hogyha elhagysz engemet, Mert a nap is elhagyja a kék eget. Sötét gyászom hallatszik a végtelenig, Fáj a szívem, fáj a megrepedésig.