Ugrás a tartalomra
Akármilyen nagyszerûen uralkodunk is a bolygón, van még mit tanulnunk annak tanulmányozásában. A természet nagy része még mindig rejtve van előttünk, akkor is, ha egyre nehezebb elrejtőznie hatásunktól.
Kapcsolódó idézetek
-
Bármilyen büszkék vagyunk is rá, hogy uralkodunk a természet fölött, még mindig áldozatai vagyunk a természetnek, mivel még nem tanultuk meg, hogy önmagunkat ellenőrzés alatt tartsuk. Lassan, de látszólag kikerülhetetlenül haladunk a pusztulás felé.
Carl Gustav Jung
-
A bolygó sokkal több nálunk, és meg tudjuk, sőt meg kell "menteni", legalábbis küzdenünk kell azokkal, akik veszélyeztetik a többi fajt, melyekkel osztozunk a Földön. Ehhez alázatosabbnak kell lennünk a természettel, és hátralépve több teret engedni neki.
-
A természet újra és újra megmutatja az erejét, hiszen az Univerzumban olyan hatalmas erők mûködnek, amiket esélyünk sincs befolyásolni. Elhitetjük magunkkal, hogy a táplálkozási lánc tetejére felküzdve magunkat, a technikai forradalmi fejlesztéseinkkel mi uraljuk a bolygónkat, az élővilágot és a természetet. Pedig sokkal sebezhetőbbek és védtelenebbek vagyunk, mint gondolnánk, a természet pedig folyamatosan figyelmezteti az öntelt és beképzelt emberiséget a hibáira, csak éppen akkora már az arcunk, hogy nem tudjuk, vagy nem is akarjuk mindezt tudomásul venni.
John Cure
-
Gyakran beszélünk arról, hogy meg kell menteni a bolygónkat, de a helyzet az, hogy mindezt a magunk megmentése érdekében kell véghez vinnünk. A természet - velünk vagy nélkülünk - megújult erővel él majd tovább.
David Attenborough
-
Magunknak köszönhetjük, ha a természet nálunk még mindig sokkal félelmetesebb erői visszavágnak. A sarkok olvadásával, a tengerek fölmelegedésével, az erdők kipusztulásával - vagy éppen különféle mikroorganizmusokkal. Ha el tudnánk fogadni, hogy voltaképp megérdemeljük a sorsunkat, könnyebb volna számba venni, hogy mik is lesznek a legsürgősebb teendőink, ha majd korlátozásmentesen kiléphetünk az utcára, azaz a szabadba.
Vámos Miklós
-
A civilizáció számtalan hasznos vívmánya mellett a természet erői az ember léte ellen fordulnak, ha az egyensúlyt biztosító élővilág pusztítása tovább folytatódik. Meg kell tanulnunk a tudással élni és nem visszaélni. Ez az út azonban legalább olyan kemény lesz, mint az, ahogy eljutottunk idáig.
Tompa Anna
-
Csodálatos lenne kérdéseink végső válaszainak birtokába jutni! De számomra csábítóbb az a tudat, hogy a természet még sok meglepetést tartogat az őt felkutatni szándékozók számára.
Teller Ede
-
Nemcsak azok az utak léteznek, amelyeket megszokásból választunk. (...) A világnak (és így saját magunknak is) még számos, számunkra eddig ismeretlen aspektusa van, amelyek bármikor megmutatkozhatnak előttünk, ha kíváncsiak vagyunk rájuk, és fürkésszük titkaikat.
Boldizsár Ildikó
-
Testünk rejtett világa ugyanannyira figyelemre méltó és lenyûgöző, mint a természet. Elvégre mindkét szféra tanulmányozásával magát az életet ismerhetjük meg.
Jonathan Reisman
-
A természet nem úgy jelenik meg előttünk, mint vak erők káosza, nem úgy, mint energiának és anyagi részecskéknek a kusza keveréke; éppen ellenkezőleg, nyilvánvaló rend van benne. A bolygónkon tévelygő emberek számára Isten lényege mély titok marad, mindazáltal a természet megfigyelése nem hagy kétséget az Õ létezésének valósága felől.