Ugrás a tartalomra
Akármilyen rövid a pillanat, mely része a mellettünk élő állatok életének, felélénkíti a miénket, és minden szempontból jobbá, tartalmasabbá teszi azt.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet, az igazi élet azon pillanatok összessége, amelyek röpkék ugyan, de azt éreztetik velünk, hogy összhangban vagyunk a világegyetemmel.
Jorge Bucay
-
Beszélgetni a természettel, ez mindannyiunknak jót tesz: emlékeztet arra, miből vagyunk.
Ian Nicholas Stewart
-
Minden, ami történik velünk, tanulságot hordoz magában, amely gazdagíthatja életünket.
Adam J. Jackson
-
Az életet pillanatok alkotják, jók és rosszak, de mindegyikért érdemes élni.
-
Ha kicsi, apró dolgokkal is, de hozzátehetünk valamit a világhoz, és jobbá tehetjük azt.
Eszenyi Enikő
-
Némely pillanat szinte tökéletes, tele fénnyel, reménnyel és nevetéssel. Az ilyen pillanatok örökké velünk maradnak.
-
Az élet rövid, és úgy kell élnünk, hogy minden perc számítson. Minél több időt kell együtt töltenünk azokkal, akiket nagyon szeretünk. Közel kell tartanunk magunkhoz őket.
-
Az egész emberi élet nem több egy pillanatnál; ennél fogva élvezzük, amíg tart, és ne használjuk fel céltalanul!
Plutarkhosz
-
Azok a pillanatok, amikor boldogok vagyunk, emlékeztetnek minket arra, hogy élünk.
-
Milyen csodálatos élmény tudatosan élni meg olyan dolgokat, amelyeket korábban egy pillantásra sem méltattunk, milyen izgalmas előre megsejteni az időjárásban, az állat- és növényvilágban bekövetkező változásokat! Ha minden érzékszervünket kiélesítjük, amikor a friss levegőn vagyunk, a természet közelebb fog kerülni hozzánk, mint valaha. És mi egyszeriben újra a környezetünk részévé válhatunk.
Peter Wohlleben