Ugrás a tartalomra
Akármilyen spontán embernek gondolta magát, valójában sokkal kiszámíthatóbb, mintsem hajlandó lenne beismerni.
Kapcsolódó idézetek
-
Talán könnyebb elveszteni az embernek önmagát, ha sosem tudta igazán, kicsoda is valójában.
-
Az olyan ember, aki képtelen megvallani, és főleg megbánni a tetteit, sokkal kevésbé kiszámítható, mint a szakadék széle, amelynek a veszélyeit a biztonságos távolság megtartásával könnyedén el lehet kerülni.
Yrsa Sigurdardóttir
-
Az ember nem saját elhatározásból őszinte, hanem természeténél fogva.
-
Néha olyan sokáig hazudik az ember, hogy nem veszi észre, kivel lehet őszinte.
-
Egy ember nem feltétlenül olyan, mint amilyennek te hiszed.
John Green
-
Ha az ember nem tudja, mit akar, (...) könnyen úgy végzi, ahogyan sohasem akarta.
Chuck Palahniuk
-
Ha az ember nem tudja, mit akar, (...) könnyen úgy végzi, ahogyan sohasem akarta.
Chuck Palahniuk
-
Ami az embernek kellemetlen, azt nehezebben hiszi el, mint amit kellemes neki elhinni.
Harsányi Zsolt
-
Az ember szívesen kitér olyan harcok elől, amelyekről előre érzi, hogy alulmarad bennük, és szívesen tesz úgy, mintha nem is venné észre, hogy harcba kellett volna bocsátkozni.
Zsolt Béla
-
Sokkal könnyebb azt tudni, hogy mi nem vagy, mint azt, hogy mi vagy.
Nora Roberts