Ugrás a tartalomra
Aki ápolja baráti kapcsolatait, azt soha nem tépázzák meg a lét viharai: van elég ereje, hogy túllépjen a nehézségeken, és folytassa útját.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet annak sohasem lesz katasztrófa, aki tesz azért, amire vágyik, ahelyett, hogy másokon előre mászva, érdekbarátságokon keresztül érné el a vágyait - helyette saját erőből, maga valósítja meg azokat, megtapasztalva a saját erejét. Hisz abban, hogy van miért menni, és bár néha nem látja a célt, kitart, mert tudja, hogy valami vár rá.
Oravecz Nóra
-
A barátság, az igazi, legtisztább formájában a szerelemből fakad. Csak éppen sosem ér véget, fénye sosem fakul, és még a halál sem győzheti le.
-
Az ember sok mindent kibír az életben, ha van egy legjobb barátja. És még annál is többet, ha valaki legjobb barátja lehet.
Fredrik Backman
-
Akinek barátja van, mindig remélhet.
-
Ha ennyire összekovácsolódik egy barátság, többé nem egykönnyen bomlik fel; ellenkezőleg, az történt, hogy az idő és a körülmények csak megszilárdították és nem lazítottak rajta.
Charlotte Bronte
-
Úgy vélem, nem rosszmájú, pesszimista, hanem az élet barátja az, aki az élet jelenségeiből leszûri a jót és örvendetest, anélkül, hogy szemet hunyna a fonákja előtt, ahol sok durva csomó meredezhet, és sok józan szál fityeghet.
Thomas Mann
-
A barátság az, ahol nem lehet szakítani, akármi történik.
-
Az ember soha senkiben nem csalódik úgy, mint barátaiban.
Alexandre Mercereau
-
Az érzelmeid nem az ellenségeid, hanem a barátaid. Mindig taníthatnak neked valamit, még a fájdalmasak is.
Marianne Williamson
-
Nem számít, milyen kusza egy kapcsolat, amíg a szeretet megvan, mindig van rá remény, hogy rendbe jöjjön.