Ugrás a tartalomra
Aki azt hirdeti, hogy garantáltan piacképes tudást nyújt, az a holnapután munkanélkülijeit képzi, mint például az az intézmény, amely ezerszámra képez ki egy év alatt "kékgalléros informatikusokat", és még munkahelyet is garantál nekik rögtön a végzés után. Azt már nem teszik hozzá, hogy a képzésük szinte biztos munkanélküliséget is garantál öt-tíz év múlva, mert akkor már egészen másra lesz szükség.
Kapcsolódó idézetek
-
Mások által meghatározott formákban dolgozunk. Aztán az állam és a gazdasági élet magasan képzett munkaerőként fog kihasználni bennünket - tudásunkat a politikusok és az ipari vezetők által meghatározott módon és az ő javukra fogják hasznosítani és felhasználni. Amikor tanulunk, akkor is egy mások által létrehozott rendszer cselekvőképtelen munkásai vagyunk, készen vásárolt, megrendelt munkaerőként olyan rendszereket kell szolgálnunk, amelyeket nem hagytunk jóvá, olyan politikusoknak kell engedelmeskednünk, akiket nem tisztelünk, és akiket mi sosem választottunk volna meg.
Jens Bjorneboe
-
Hamarosan elérjük a határokat úgy a felsőoktatási intézményekbe terelt tömegek képességei, mint a magasan képzett munkaerőt igénylő, diploma után rájuk váró állások száma tekintetében. A gond az, hogy a "képzettségi ranglétra" egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy létra: sokkal inkább hasonlít piramisra, amelynek a tetején, bizony, nem sok hely van.
Martin Ford
-
Azok a munkák, amikre ma készítik fel a szakképzésben a gyerekeket, már jelenleg sem léteznek, és pláne nem lesznek a jövőben. Egyre gyorsabbak a változások, és többször kell újratanulni mindent az életben, ezért az iskola rugalmasságra, vállalkozó kedvre, kreativitásra, tanulásra és újratanulásra kell hogy felkészítsen, nem pedig fix dolgok beépítésére.
Vekerdy Tamás
-
Nem csak a mai technológiára kell a hallgatókat megtanítani, hanem elsősorban olyan készséggel kell rendelkezniük a képzés végére, amely alkalmassá teszi őket a rendszerben való gondolkodásra, a jövő kihívásainak megoldására.
-
Mondjon bárki bármit, a vállalkozók nem "munkahelyteremtők". Õk igazából nem akarnak még több alkalmazottat. Csak azért vesznek fel embereket, mert muszáj.
Martin Ford
-
Nagy hiba az eredetiséggel szemben a képzettséget előnyben részesíteni, hiszen az, hogy valaki elvégez egy adott képzést vagy szakot, nem garantálja, hogy egyedi munkái lesznek, vagy meglesz a munkákban az a plusz, amely a közönséget megszólítja.
-
A "naprakész, azonnal alkalmazható tudás" mindig tegnaprakész akkor is, ha ma még talán valóban jó eséllyel juttat munkahelyhez - igaz, nem a legnívósabb fajtához, mert ott már ma is mást kell tudni, mint tegnap, amikor a "naprakész" tananyagot összeállították.
Mérő László
-
Az, aki átadja a tudását, és egy idő után feleslegessé tudja tenni magát a tanítvány életében.
-
Gondolkozzanak el rajta, hány esetben helyettesítette már az emberi munkaerőt az automatizáció és a gépesítés! Eleinte csak hatékonyabb módon lehet végezni bizonyos feladatokat, utána egész szakmák válnak feleslegessé, majd hamarosan teljes szektorokban lesz szükség nagyságrendekkel kevesebb emberre, aki elvégzi a munkát. Az elkövetkezendő évtizedekben (...) az MI-rendszerek nagyrészt ugyanígy fogják átvenni az "intellektuális betanított munkások" szerepét, és ez mindenképpen jóval azelőtt fog bekövetkezni, hogy robotok helyettesítenék a fizikai dolgozókat. Eddig mindig létrejöttek új szakmák is, amikor a régiek elavultak, de mi lesz, ha az MI egyszerûen azokban is jobban teljesít?
Mustafa Suleyman
-
Te azt mondod, a tudás biztonság. Hülyeség. A tudás több választási lehetőséget ad, és több szorongást.
Ingmar Bergman