Ugrás a tartalomra
Aki eltér a hagyománytól, az a szokatlan dolgok áldozata; aki megmarad a hagyománynál, az a hagyomány rabszolgája. Mindenképpen tönkremegy.
Kapcsolódó idézetek
-
Aki elhiszi, hogy tönkrement, az tönkre is megy. Aki elhatározta, hogy nem tud más lenni, azt elpusztítják a szürke hétköznapok.
Paulo Coelho
-
A hagyomány alap, de ha a hagyomány nem nyitott a valóságra, akkor az egy halott kultúra lesz. Az új, ami megtagadja a múltat, az is gyökértelen, halott kultúra lesz.
Alföldi Róbert
-
Semmi sem marad következmények nélkül. Aki rabszolgaként él le egy fél életet, az nem is jut el a másik feléig.
Mártonffy András
-
Aki szabad akar lenni, az ne akarjon és ne kerüljön olyasmit, aminek megszerzése és elhárítása másoktól függ. Ha nem így cselekszik, rabszolgának kell lennie.
Epiktétosz
-
Sok minden megváltozik, igen. De az ember mindig ugyanaz marad. A világ rabszolgája. A saját világáé. A vágyaié.
-
Még azok is, kik láncok nélkül élnek, rabjai a félelemnek, hagyományoknak, becsületnek. A szolgák szabadságról álmodoznak, de találkoztam olyan szabad emberekkel, akik még inkább erre vágynak.
-
A jövő az, ami kikerülhetetlenül halad felénk. Aki megpróbálja megragadni a jövőt, fogságba kerül. A jövő rabláncra fûz bennünket.
Bert Hellinger
-
Elveszni egy dolog. Elveszettnek maradni egy másik.
Charles Martin
-
A jóság elbágyaszt, elpuhít, más rabszolgájává tesz, viszont a rosszaság visszaadja önmagának az embert, maga életének, maga sorsának urává.
Móricz Zsigmond
-
Önmagának nem jó barátja, még kevésbé ura, hanem rabszolgája - aki mindig következetes s oly makacsul ragaszkodik kiszabott útjához, hogy nem lehet eltéríteni, nem lehet ama bizonyos kerékvágásból kizökkenteni.
Michel de Montaigne