Ugrás a tartalomra
Aki házasságban élve külső kapcsolatot létesít, szinte mindig azt reméli, hogy majd két tûznél melegedhet. Ezek a tüzek azonban inkább égetnek, mintsem melegítenek. S ha kétszer két tûz ég, az már tûzvész.
Kapcsolódó idézetek
-
A békével házasságban kell élni, nem szerelemben. A szerelem lángol: forróvá s végül üszökké tesz. A házasság ellenben lángot rejtegető s üszköt bújtató parázs, mely melegít!
Ördögh Szilveszter
-
Az élmények mind sok feszültséget okoznak, és ha két ember együtt él, ez mindkét irányba áramlik. Azt hiszem, ez egyszerre jó és rossz a házasságban. Jó, mert van hol kiadnunk a napi feszültséget, és rossz, mert arra zúdítjuk, akit szeretünk.
Nicholas Sparks
-
Az emberek, azt hiszem, ott rontják el, hogy akkor házasodnak össze, amikor még tombol a szerelem közöttük, és nem értik, hogy onnan miért vezet lefelé az út. Egy kapcsolat, házasság sok munkával, belefektetett energiával jár, nem mûködik magától. Azt hiszem, a szenvedély, a tûz szinten tartása fontos, és az, hogy a másik irányába még évek múltán is érdeklődő maradj.
-
Kétfajta szerelem létezik. Az egyik akaratunkon kívül kerít a hatalmába, a másikat pedig mi magunk hívjuk életre. Az, amelyik kéretlenül toppan be, testi tünet, mint valami betegség. És ahogy a betegség is, legyengíti az embert. Olyan szerelem az, amely meggyötör, mert arra a kényszerre alapul, hogy a másikat birtokba vegyük, nem pedig arra, hogy szeressük és tiszteljük. De az a szerelem, amelyet mi magunk keltünk életre - amely két ember közös döntéséből születik -, az napról napra nő, és egyre erősebb lesz. Olyan, mint a tûzhely lángja, amelyet életben kell tartani, hogy főzzünk rajta, meg hogy melegen tartsa a házat, de nem engedhetjük addig tombolni, míg porrá nem égeti az egész várost, ahogy azt a nagy londoni tûz tette. De az ilyen szerelemhez két ember kell. Egyedül nem megy.
-
A rutinná merevedett házasságot a harmadik féllel való kapcsolat élesztheti fel, mivel új izgalmakhoz és változatossághoz vezethet. Vannak, akiknek ez az egyetlen okuk a félrelépésre. A titkos, új és rejtett viszony kétségtelenül hatalmas izgalommal jár. Ha kiég egy párkapcsolat, ezzel új tüzet lehet gyújtani, de ilyenkor gyakran megfeledkeznek róla, hogy a tûz el is harapózhat, és mindent felemészthet.
Alfons Vansteenwegen
-
Amíg egy ember meg akar ismerni egy másikat, amíg meg akarják változtatni egymást, amíg fontos, amit a másik gondol, érez, tesz, amíg van mondanivalójuk egymás számára, érzőidegük a másik fájdalmára, örömére, ameddig bosszantani tudja egyik a másikat, szokásaival, elképzeléseivel, más érdeklődésével, féltékenységével, addig a kapcsolatuk aktív. Ha ezek kihunytak, jön az elhidegülés, ami rosszabb a gyûlöletnél.
-
A kapcsolatkiégés olyankor következik be, amikor nem tudom, milyen fontos a kapcsolatban megújulni. Felhozni mindazt, ami egykor volt, rakni a tûzre, vagy inkább a parázsra, hogy fellángoljon a tûz.
Csernus Imre
-
A veszekedések és viták nem azt jelzik feltétlenül, hogy egy párkapcsolat boldogtalan. Egy összetûzés konstruktív is lehet, ha arra szolgál, hogy a mélyből a felszínre kerüljenek az ellenérzések, a sértettség, bármi olyan tényező, ami nagy valószínûséggel távolítani kezdené a feleket egymástól. A destrukciót az jelzi, ha nincs is egymásra fókuszált figyelem, a felek nem is néznek egymásra, "párhuzamosan" kommunikálnak, azaz mindenki hajtogatja a magáét.
Tari Annamária
-
Gyakran előfordul, hogy nem a másikat nem szeretjük már, hanem azt, amivé a kapcsolatunk lett. Egy pár mindkét fele felelős a kapcsolat minőségéért. Ha újra akarja éleszteni a tüzet, szítson szikrákat! Ne mindig a másiktól várja a kezdeményezést.
Raphaëlle Giordano
-
A házasságban mindkét félnek arra kell törekednie, hogy a társa javát tartsa szem előtt. Ám ha nincs meg az egyensúly, és egyikük mindent belead, míg a másik csak kiveszi belőle a magáét, akkor bizony baj van.