Ugrás a tartalomra
Aki igazán alkalmas, a lelke mélyén tudja, hogy mindig, minden körülmények között számíthat a tehetségére, mert már jó párszor megtapasztalta, hogyan kapaszkodhat bele, mint egy mentőövbe.
Kapcsolódó idézetek
-
A lényeg, hogy az ember tudja, mit akar elérni, higgyen magában, s ha olykor kényszerből kerülőt is vesz az élete, lehet, hogy pont az segíti abban, hogy célt érjen.
-
Amikor az ember tudja, hogy mit akar, akkor mindenre képes.
-
Ha valaki bármilyen szakterületen sikeres akar lenni, jobb, ha észben tartja, hogy a versenytársai éppen olyanok, mint ő maga: felkészültek, remek teljesítményt nyújtanak, és készen állnak a munkára.
Barabási Albert-László
-
Aki valamire képes, sőt sokra képes, rendszerint abba a hibába esik, hogy mindenre képesnek hiszi magát, sőt az ifjúnak föltétlenül ezt kell hinnie, hogy vigye is valamire.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Akinek van tehetsége, az mindenből fejlődik, szívja be a körülötte levő dolgokat, és ezáltal egyre több lesz.
Gáspár László
-
Amikor az ember úgy igazából tud valamit, az kiállja az idő próbáját.
Oprah Winfrey
-
Az ember mindig ahhoz elég erős, amihez erősnek kell lennie.
Kemény Zsófi
-
Bár az a lényeg, hogy az ember mindig magában higgyen, azért egy kis segítség másoktól nagy áldás tud lenni.
-
Az emberben mindig van valami, ami akár önmagával szemben is megóvja attól, hogy olyan mélyre merüljön, mint szeretne.
-
A tehetség utat tör magának, de mint mindenhez, ehhez is rengeteg gyakorlás kell, nem elég csak az adottság. De kemény és kitartó munkával bármi lehet belőled.