Ugrás a tartalomra
Aki jól szeret, az idővel nem "kijózanodik", hanem egyre részegebb lesz. Ha láttál már öregeket, akik egy emberöltő után is görcsösen fogják egymás kezét, tudod, miről beszélek. Ritka, de van még ilyen.
Kapcsolódó idézetek
-
Szeretjük egymást. Nem azzal a fiatal, tökéletes szeretettel, amit egykor éreztünk egymás iránt, de olyannal, ami erősebb és kitartóbb. A szerelmünk velünk együtt öregedett; már nem olyan szép, ez igaz, de izmos és erőtől duzzadó. Házastársi szeretet, ami örökké tart.
Rosamund Lupton
-
Ha sikerül egy szerelmespárnak egymás mellett jól megöregedni, rádöbbennek arra, hogy ami összekapcsolja őket, az (...) egy mély sorsközösség, mely több, mint szerelem.
Müller Péter
-
Az idősebb pár már jó ideje élt együtt, a fiatalabbak nemrég házasodhattak össze. Az ilyesmit meg lehet állapítani abból, ahogyan az egymást szerető emberek veszekednek. Minél régebben vannak együtt, annál kevesebb szó szükséges hozzá.
Fredrik Backman
-
Ha éles szemmel figyeled a viszonylag tartós párkapcsolatokat, azt tapasztalod, hogy nem egyformán szeretik egymást. Az egyik jobban szeret. A másik kevésbé. De azért mégis megy vele. Az egyik mágnes rendszerint erősebben húz. Néha már ez is elég az összetartozáshoz. Sok minden tarthat össze két embert. Nem csak a szerelem. A közös sorsuk is.
Müller Péter
-
Szerintem az a szerelem, amikor még idősen is azért fogjuk meg a másik kezét, mert érezni akarjuk a bőrének melegét, nem csak azért, mert már imbolyogva járunk és kapaszkodunk belé.
Zakály Viktória
-
Sok öreg párban látom még csillogni az örök szerelem fényét. Kivillan a megszokás, az elfáradás, a sorsközösség hétköznapi homályából. Még mindig fogja a kezét. Még mindig rá tud pillantani úgy, mint szerelmes. Messziről néz már ez a tekintet - de ugyanaz.
Müller Péter
-
Változnak a dolgok és változnak az emberek is. A barátok megkomolyodnak, elköltöznek, megnősülnek, gyerekük lesz. (...) Ha az ember szerencsés, az idő múlásával megmarad néhány - vagy legalább egy - barát, akikkel az életünk során találkoztunk.
Nicholas Sparks
-
Értsétek meg, hogy a barátok az életben jönnek és mennek, de van egy pár, akikhez érdemes ragaszkodni. Dolgozzatok keményen, hogy a földrajzi és életvitelbeli eltávolodásokat áthidaljátok, mert ahogy öregedtek, egyre jobban szükségetek lesz az olyan emberekre, akik ismertek fiatalon.
-
A szerelem nem tart örökké. Az emberek összeállnak, széjjelválnak. De ha olyan sokáig tart a szerelem, mint miközöttünk, iszonyatos kolonccá válik. Én nem kérek többet belőle. Ez az igazság. De azért, ha megjön az eszed, ha úgy fogadsz engem, és úgy bánsz velem, ahogy baráthoz illik, akkor ezentúl is eljárok hozzátok, mint régen.
Guy de Maupassant
-
Akik szeretik egymást és összeházasodnak, vagy akik barátságot kötnek, azok nem a pillanatban keresik a szépséget, és nem akarják, hogy érzéseik hamar elmúljanak.
Hermann Hesse