Ugrás a tartalomra
Aki kizárólag csak az anyagi hasznok szerint értékeli az emberi életet, vegye tudomásul, hogy őt is csak eszerint értékelik embertársai. Ha anyagi értékeit elveszti - ami bármikor előfordulhat - szellem és lélek hiányában teljesen értéktelen emberré válik.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha valaki a pénz után megy, a világ kisemmizheti. Ha az élvezetek után megy, a világ megalázhatja. De ha az ember mindenekelőtt egy növekvő személyiség, bármit magáénak tudhat, amit az élet számára kínál.
Harry Emerson Fosdick
-
Mindenki csak annyit lát máson, amennyi ő maga is, mert csupán saját maga értelmességének mértéke szerint érthetni meg másokat. Ha az az értelmesség alacsony fokú, akkor másnak minden szellemi adománya, még a legnagyobb is, eltéveszti hatását.
Arthur Schopenhauer
-
Ha sok tárgya van az embernek, akkor túlságosan kötődik az anyagi világhoz, és megfeledkezik a szellemi értékekről.
Margaret Eleanor Atwood
-
Az élet a legnagyobb érték, de csak annak, aki jól tudja megélni, hiszen elvesztheti az értékét és céltalanná, elvehetővé, eldobhatóvá, feláldozhatóvá válhat.
Erőss Zsolt
-
Az emberi lények csak úgy élhetnek értékes és harmonikus életet, ha képesek - az emberi természet korlátain belül - megszabadulni attól, hogy folyton az anyagi természetû vágyaik kielégítésére törekedjenek. Az igazi cél a társadalom szellemi értékeinek gyarapítása.
Albert Einstein
-
A fölösleges pénzen csupán fölösleges holmit vásárolhatunk. És ami a léleknek életszükséglete, ahhoz nem kell pénz.
Henry David Thoreau
-
A szellemileg, vagy technikailag képzett, de lélek nélküli ember értéktelen, gyakran veszedelmes tagja a társadalomnak.
-
Az embernek eleve nincsen semmije, ami "ténylegesen" az övé lehetne, mert bármit bármikor elveszthet, bármit elvehetnek tőle, bármi bármikor elromolhat, elvesztheti az értékét, és ha véletlenül hosszan megmaradna az ember látszólagos tulajdonában, a halálba már végképp nem viheti magával. Itt kell hagyjon az ember mindent, bármiről is hitte azt, hogy az övé.
Laár András
-
Ha valaki csak akkor tart értékesnek, ha az ő elvárásai szerint gondolkodsz, élsz, akkor valójában nem téged tart értékesnek. Hanem önmagát. Önmaga értékrendjét akarja benned viszontlátni. Mint egy tükörben. Amit ő értéknek gondol, azt szeretné benned látni, azt akarja tőled megkapni. És ha próbálsz megfelelni neki, akkor már nem TE vagy, hanem Õ.
Csitáry-Hock Tamás
-
Ha valaki csak akkor tart értékesnek, ha az ő elvárásai szerint gondolkodsz, élsz, akkor valójában nem téged tart értékesnek. Hanem önmagát. Önmaga értékrendjét akarja benned viszontlátni. Mint egy tükörben. Amit ő értéknek gondol, azt szeretné benned látni, azt akarja tőled megkapni. És ha próbálsz megfelelni neki, akkor már nem TE vagy, hanem Õ.
Csitáry-Hock Tamás