Ugrás a tartalomra
Akiknek Isten az Atyjuk, azoknak az Egyház az anyjuk.
Kapcsolódó idézetek
-
Isten az atyánk. Õ igazgat minket, mármint hogy odafent ül, mi meg itt lent gürcölünk.
Sólem Áléchem
-
Az egyház azoknak való, akik nem hisznek magukban. Az Univerzum annak való, aki mindenben hisz.
-
Az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben.
Szent István
-
A kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.
Biblia
-
Az Egyház mindnyájunknak anyja, vezet bennünket, kóborló zarándokokat, az éjszaka sötétjében. De talán rajta kívül is vannak még anyák. És talán akad egy-egy magányos zarándok, aki egyedül is hazatalál.
Archibald Joseph Cronin
-
Isten szeretet. Így mondta anyám. Isten nem más, mint szeretet. Minden, ami szeretet, az Isten.
Wass Albert
-
Az egyház csak akkor egyház, ha másokért van.
Dietrich Bonhoeffer
-
Az a szó, hogy "édesanyám": ez az Isten neve a gyermekek szívében és ajkán.
-
Aki hallgat rá, azt meghallgatja az isten.
Homérosz
-
Ahol a család van, ott van az otthon.