Ugrás a tartalomra
Alapvetően kétféle ember van: aki szereti a gyerekeket, meg aki nem. Nem szeretni a gyerekeket, lássuk be, annyira nem nehéz dolog. A gyerek hangos, izgága és idegesítő, láb alatt van, büdös tud lenni, és kortól függően egy csomó olyan dolgot mûvel, amit egy felnőtt nem ért vagy nem akar megérteni. Be nem áll a szája, vagy bőg állandóan, 13 órás repülőúton hangosan üvölt, az IKEA-ban láb alatt van, mert az üveges tekintetû szülő hagyja, hogy a gyerekosztályon randalírozzon, miközben ő csak áll a közlekedőút közepén, elcsigázott arccal a kocsira támaszkodva, és láthatóan arra gondol, hogy ha most egy svéd mitológiai lény elvinné a kis Ödönt egy időre, az nem feltétlenül lenne olyan nagy tragédia. Attól, hogy valaki nem szereti a gyerekeket, még nem lesz rossz ember. Én a mai napig nem szeretem idegen emberek gyerekeit.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyereknek, mint mindenkinek, az lenne a jó, ha úgy viselkednénk, mint egymást szerető, normális emberek, akik nem akarnak állandóan előnyökhöz jutni a másik által, hanem az egymás iránti érzelmeken alapuló, kellemes és örömteli együttélés lehetséges útjait keresnénk. Nem túlféltően, nem túlóvóan, nem neurotikus kötődésben. Az a szülői, nagyszülői habitus, hogy képtelen vagyok a jelenben élve, felelős emberként mérlegelni egy kérést, hanem mindig pattanok, amikor valamit kiejt a száján, önmagában abnormális, és egy gyereknek rosszat tesz, ha abnormális gesztusok sokaságát kell átélnie.
Vekerdy Tamás
-
Igaz, hogy minden apa és minden anya szereti a gyerekét? Már a kérdésen is fel lehet háborodni, de ez még sincs így. Ezért telnek meg a pszichológiai rendelések a félresiklott kapcsolatok tömegeivel, mert az emberek kötelességszerûen megjátsszák, hogy mindig és minden körülmények között szeretik a gyereküket. Ez társadalmi kényszer! Micsoda szörnyeteg anya vagy apa, aki nem szereti a gyerekét! Pedig egy gyerekkel akkor is lehet jól bánni, lehet hozzá kedvesnek lenni - például emberségből, jóindulatból, felelősségérzetből -, ha az ember nem szereti ugyan, de felvállalja a helyzetet: így alakult az élet.
Popper Péter
-
Az a gyerek, akit nem szeretnek, vagy azt hiszi, hogy nem szeretik, fájdalommal teli felnőtt lesz. Azt nem lehet tudni, hogy a fájdalmat hogyan vezeti le, hogyan kezeli, agresszióval, megalkuvással, önfeladással, jó esetben hatalmas lelkierővel, de sokkal küzdelmesebb lesz az élete, mint egy olyan gyereknek, aki tudja, hogy mindig számíthat a szüleire.
R. Kelényi Angelika
-
Nem lehet nevelni félelem és követelés nélkül, nem lehet együtt élni valakivel, ha nincs benne a kapcsolatban az a motívum is, hogy elveszíthetem a másikat. Feltételek kellenek. Ezt pedig nagyon nem szeretik az emberek, mert bennük van az infantilis vágy, hogy feltétel nélkül fogadják el őket. Ez azonban irreális. Nincs ilyen.
Popper Péter
-
Nem lehet nevelni félelem és követelés nélkül, nem lehet együtt élni valakivel, ha nincs benne a kapcsolatban az a motívum is, hogy elveszíthetem a másikat. Feltételek kellenek. Ezt pedig nagyon nem szeretik az emberek, mert bennük van az infantilis vágy, hogy feltétel nélkül fogadják el őket. Ez azonban irreális. Nincs ilyen.
Popper Péter
-
Mindenhol, ahol nézem a gyerekeket, olyan, mintha a felnőttek legtöbbször nem is szeretnék őket, még a szülőik se. Gyönyörûnek, meg olyan édesnek hívják a gyerekeket, és újból megcsináltatnak velük egy dolgot, hogy le tudják fényképezni, de igazából nem akarnak velük játszani, inkább kávét isznak, és a más felnőttekkel beszélgetnek. Van, hogy egy kisgyerek sír, és az Anyája nem is hallja.
Emma Donoghue
-
Az ember nem viszolyoghat a saját gyerekeitől, elvileg szeretnie kell őket, legyenek akármilyenek, akkor is, ha mások, mint amilyennek az ember kívánná őket.
Joanne Kathleen Rowling
-
Sosem tartoztam azok közé (...), akik úgy érzik, hogy a gyerekük iránt érzett szeretetük valahogy felette áll minden más szeretetnek, jelentőségteljesebb és fontosabb és nagyobb minden másnál. (...) De rendkívüli szeretet ez, mert az alapja nem testi vonzalom, nem is érzékiség vagy intellektus, hanem a félelem. Az ember nem ismeri a félelmet, amíg nincs gyereke, és talán ez csal minket arra a gondolatra, hogy ez a szeretet hatalmasabb, mert maga a félelem hatalmasabb. Minden nap az első gondolatod az, hogy "szeretem", de: "Vajon hogy van?" A világ egyik éjszakáról a másikra átrendezi magát a rettegés akadálypályájává.
Hanya Yanagihara
-
Nem hiszek a válás üdvözítő voltában. Abban hiszek, hogy a gyermekünk kedvéért együtt kell maradnunk, és el kell viselnünk, amit ránk mért a sors. (...) Tudom, hogy gyakran hallani: a gyerekeknek is jobb, ha a szülők szépen elválnak, ha nem bírják ki együtt, de szerintem nem így van. A gyerekeknek szükségük van a szüleikre. Mind a két szülőjükre. A veszekedések feleannyit ártanak nekik, mint a felnőttek képzelik, sőt talán még hasznukra is válnak: megtanítják őket arra, milyen az élet.
Mary Westmacott
-
Az a szeretet, amit a szülők éreznek a gyerekeik iránt, különleges. Mindenki más esetében van egy pillanat, amikor elkezdjük megszeretni - de a gyermekünkkel más a helyzet. Õt már akkor is szerettük, amikor még nem is létezett. Minden anyát és apát sokkol, hogy amikor gyerekük lesz, milyen elsöprő erővel önti el őket az érzelmek árja, szinte ledönti őket a lábukról. Felfoghatatlan, mert semmivel sem lehet összehasonlítani. Olyasmi, mint megpróbálni leírni valakinek, aki az életét egy sötét szobában töltötte, hogy milyen érzés a homok a lábujjaink között, vagy egy hópehely a nyelvünkön. Szárnyakat bont tőle a lélek.
Fredrik Backman