Ugrás a tartalomra
Alázatot csak olyannal szemben szabad tanúsítani, aki maga is képes az alázatra. Vagyis amikor nem háborúzunk, hanem szeretjük egymást. Más szóval: nem szorulunk önvédelemre. Ritka pillanat. Csak akkor szabad térdre hullani bárki előtt, ha az fölsegít.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem akkor vagy alázatos, ha térdre hullsz és megalázkodsz, hanem akkor, ha bátran kiállsz a rád bízott ügyért.
Müller Péter
-
Van egyfajta alázat, mely fegyver is, van egyfajta meghajlás, melyre csak meghajlással lehet válaszolni. Nem mondom, hogy dobd el a kardot. De ne hadonássz vele. (...) Erős akarsz lenni? Maradj nyugodt, figyelmes és alázatos.
Márai Sándor
-
Az igazi alázat a legmélyebb istentisztelet. De nem az igazán alázatos, aki túl mélyen alacsonyítja le magát és elfelejti, hogy az ember Istentől vett hatalmánál fogva szava és akarata által uralkodik a földön. Sosem szabad elfelednünk, hogy mint Istennek gyermeke, uralkodói vagyunk a földnek, de ugyanaz a testvérünk is. Az igazán alázatos, aki a fejlődés útján a messze mögötte vándorlókat, a gyöngéket és bûnösöket is testvérének érzi, s aki az előtte haladókkal együtt érez, és nem ítéli meg tetteiket, se szavaikat, hanem igyekszik magát beléjük képzelni.
-
Aki valóban alázatos, az nem tolja előtérbe önmagát. Õszinte érdeklődést mutat mások iránt, és szívesen meghallgatja a mondanivalójukat. Környezetük ezért is kedveli a társaságukat. Az alázatos ember szinte nincs is tudatában saját alázatának, még kevésbé beszél róla.
Gary Chapman
-
Alázattal kell megállnunk a másik ember egyénisége, személyisége előtt, és el kell tudnunk fogadni azt, hogy az sok tekintetben "más" mint mi.
Gyökössy Endre
-
Szolgálni (...) egy férfit is lehet, de csakis akkor, ha szabad vagyok mellette. Ehhez azonban nem elég, hogy "szeret". Az kell, hogy igazán szeressen! Ha elnyomottságot, kiszolgáltatottságot, a méltóságom hiányát élem meg mellette, biztos, hogy nem jól szeret. És én sem őt. Miért? Mert nem azt szereti, aki én vagyok - hanem azt, akire szüksége van neki, hogy a saját sorsát élhetővé tegye. Testileg, lelkileg és sok más okból.
Müller Péter
-
Az alázatos szív megbecsüli a többieket (...). Tapsoljunk szívesen másoknak! Mindenekelőtt pedig tekintsünk másokat fontosabbaknak magunknál.
-
Az igazán alázatos ember nem görnyed kisebbre önmagánál, hanem felegyenesedve odaáll egy magasabb mellé, aki mellett meglátszik nagyságának valódi kicsinysége.
-
Szeretem a bátrakat: csakhogy nem elég a kardcsörtetés - tudni kell azt is, kire ránts kardot! És nemegyszer több bátorság vagyon abban, aki odébbáll, és féken tartja indulatát: hogy méltóbb ellenségnek tartsa meg magát! Csak olyan ellenségtek legyen, aki gyûlöletes, nem pedig megvetendő: legyetek büszkék ellenségetekre: így tanítottam néktek valaha.
Friedrich Nietzsche
-
Ha valaki téged úgy, mint vagy, el nem fogad,
ne alázkodj! Hidd el, ezt nem szabad!
Ha egyszer meghajlasz, mindig lehajtott fővel fogsz előtte állni,
és aki ezt teszi veled,
mindig az érzelmeiden fogja kegyetlen táncát járni.