Ugrás a tartalomra
Állandóan tanítani kell a gyerekeket, részben a történelemre, részben arra, hogy tagjai egy globális társadalomnak, és ha oda beilleszkednek, akkor mûködni fog az életük, és ha mások is beilleszkednek, akkor mûködni fog a világ.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyereket be kell vezetni ebbe a mai világba, igen, fel kell készíteni, hogy tájékozódni és élni tudjon benne, hogy érdekeit felismerje és érvényesíteni tudja. De súlyos - a társadalom jövőbeli lehetőségeit is romboló - tévedésnek tartom azt a közkeletû felfogást, hogy a tanításnak, a tanulásnak - az iskolázásnak - a gyereket a társadalom (vagy kisebb közösségei) politikai, gazdasági vagy egyéb elvárásaihoz kell idomítania, szabnia, megfaragnia.
Vekerdy Tamás
-
Az élet alkalmazkodás. Már az iskolában elkezdődik, csöndben ülve kell figyelnünk, mind ugyanazt tanuljuk, később mi is ugyanúgy iskolába járatjuk a gyerekeinket, hogy ők is azt tanulják, amit mi tanultunk: nyelvet, tiszteletet, számtant, a fontos események évszámát, amelyek szigorú ok-okozati rendben sorakoznak történelemkönyvekben. Csak hogy kirekeszthessünk mindent, ami logikátlan, véletlenszerû, érthetetlen.
Jannah Loontjens
-
Ezt a nemzetet nem meghalni, hanem élni kell megtanítani, mert meghalni mindig tudott, és fog tudni a jövőben is, hogyha ütni fog az óra.
Bethlen István
-
Az embereknek meg kell tanítani, hogyan ellenőrizzék forrásaikat, melyikben mennyire bízhatnak, valamint hogy a történetek, helyzetek csak nagyon ritkán feketék és fehérek, a világ jóval komplexebb. Ezeknek a készségeknek a fejlesztését érdemes minél korábban, már az iskolákban elkezdeni.
-
Az élet folyamatos tanulás, és az egyik tantárgy, amit meg kell tanulnunk: az emberi kapcsolatok. A világegyetem adja fel a leckéket. Ha nem tanulunk meg egy leckét, akkor azt újra feladja nekünk. Néha osztályt ismétlünk ugyanazzal a személlyel, néha pedig egy új emberrel, de a régi problémával.
Andrew Matthews
-
Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínûséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmû megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak.
Csíkszentmihályi Mihály
-
A gyerekeket kondicionálni kell a boldogságra, arra, hogy jól érezzék magukat, ezt tanítani kell.
Kukorelly Endre
-
A történelem majd megmutatja az eljövendő generációknak, hogy mi volt helyes, és mi volt helytelen. Reméljük, a világ tanul ebből.
-
Az iskolákban a gyerekeket arra kell felkészíteni, hogy a munka, amit végezni fognak, jelenleg még nem is létezik. Olyan gyorsan változik a világ, hogy az a tulajdonság válik leginkább piacképessé, ki milyen gyorsan tanul és tud alkalmazkodni új helyzetekhez. Többé nem az a fontos, hogy abban, ami régen volt, vagy most van, a legjobbak legyünk. Mert minden váltásnál új dolgokkal kell megküzdeni, új környezettel, új feladatokkal és új emberekkel, és ez mind új készségeket jelent. A siker kulcsává egyre inkább az alkalmazkodási képesség válik.
-
Úgy kell tanítani gondolkodni a gyerekeket, ahogy a gyerekek tanítják magukat gondolkodni - történetek formájában.
Malcolm Gladwell