Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az élet folyamatos tanulás, és az egyik tantárgy, amit meg kell tanulnunk: az emberi kapcsolatok. A világegyetem adja fel a leckéket. Ha nem tanulunk meg egy leckét, akkor azt újra feladja nekünk. Néha osztályt ismétlünk ugyanazzal a személlyel, néha pedig egy új emberrel, de a régi problémával.

Andrew Matthews
🌅 Nyugdíjba vonulás 👯 Ikrek
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Azért vagyunk a világon, hogy tanuljunk. Isten azt akarja, hogy részünk legyen abban, amit az élet meg akar tanítani nekünk. Aztán fogjuk mindazt, amit megtudtunk, és ez lesz a mi adományunk Isten és az emberiség számára. Ahhoz azonban élnünk kell, hogy tanulhassunk. És néha küzdenünk kell azért, hogy élhessünk. Amy Harmon
  2. Az egyik dolog, amit megtanultam az életben, hogy mindig kapunk leckét arról, hogyan éljük az életünket. Ez lehet valami, amit valaki mond, egy bizonyos szó vagy mondat, ami véletlenül hagyja el az illető száját, vagy lehet egy mozdulat, amelyen megakad a tekintetünk, elgondolkoztat talán, és ami által nagyon tisztán meglátunk egy helyzetet. Vagy lehet ez egy mondat vagy egy bekezdés egy könyvből, magazinból vagy újságból. Számtalan dolog taníthat bennünket.
  3. Az élet újabb és újabb leckéket ad fel számunkra. (...) Akár tetszik, akár nem: megtörténik. Akár felelősséget vállalsz érte, akár áldozatnak érzed magad, akár küzdesz ellene, akár nem, egyszerûen megtörténik. Andrew Matthews
  4. Az életünk folyamatos tanulás, mindenből építhetjük magunkat, és sok minden akár le is rombolhatja egy-egy, korábban már megszilárdult tulajdonságunkat.
  5. Mindannyiunk élete hasonló leckékkel van tele. A környezet, a körülmények és a szereplők mások. De a tapasztalás ugyanaz. Oravecz Nóra
  6. A szülőséget tanulni kell, és aközben tanuljuk, miközben már csináljuk is. Nincs lehetőség arra, hogy ha egyszer elcsesztünk, akkor leszûrjük a tanulságokat, és egy második életben ugyanazzal a gyerekkel újrakezdjük, mert a világ már csak úgy van kitalálva, hogy egy életünk van.
  7. A nagy lecke, amelyre az élet megtanít bennünket, az, hogy mindenkor tudjuk: mikor célszerû, és mikor nem, hogy a dolgok középpontjában legyünk. Pelham Grenville Wodehouse
  8. Az élet alkalmazkodás. Már az iskolában elkezdődik, csöndben ülve kell figyelnünk, mind ugyanazt tanuljuk, később mi is ugyanúgy iskolába járatjuk a gyerekeinket, hogy ők is azt tanulják, amit mi tanultunk: nyelvet, tiszteletet, számtant, a fontos események évszámát, amelyek szigorú ok-okozati rendben sorakoznak történelemkönyvekben. Csak hogy kirekeszthessünk mindent, ami logikátlan, véletlenszerû, érthetetlen. Jannah Loontjens
  9. Az élet állandó változás. Ha nem változunk, lemaradunk. Mi egy nap még igaz, való, hirtelen többé nem az, nem valós. Adódhat úgy, hogy ezt el kell fogadnunk.
  10. Sok olyan pillanat van az életben, ami rengeteg dolgot megtaníthat. Azt hiszem, sosincs egyetlen konkrét helyzet, ami teljes egészében megváltoztatná az életet, mert az azt is jelentené, hogy az élet meglehetősen korlátozott. Ha olyan emberekkel veszed magad körbe, akik adhatnak valami pluszt, akkor minden napban vannak olyan órák, melyekből tanulni lehet - hol többet, hol kevesebbet. Sebastian Vettel
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat