Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Állhatatosság és makacsság úgy állanak egymás ellen, mint bátorság és vakmerőség. Valamint egyiket tisztelned: úgy másikat megvetned illik. (...) Makacsság és értelmetlenség: együtt járó dolgok. E két utolsó gyakran hamis szégyennel van egybekötve: mondásunkat vagy tettünket félben hagyás által hibásnak ismerni nem akarjuk. De ha öntudatunk, s maga a dolog kiált: mit használ ellenkezőt kiáltoznunk? Az állhatatost még süllyedésében is önérzés boldogítja: a makacs szívet pedig késő, sikertelen megbánás vérezi.

Kölcsey Ferenc
🤝 Szolidaritás 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A makacsság valójában jó emberi vonás, egy szintig, de egy szint után már nem segíti az önmegvalósítást, az önérvényesítést, hanem épp ellenkezőleg, sikerek helyett kudarcok érik az embert. Mínuszélmények, amelyek rombolják a tartást, az önértékelést, ezáltal az önbizalmat, de a meglévő büszkeséget is, ám ezek az emberek annyira makacsok, hogy nem akarják kimondani azt, hogy emberből vannak és nem istenek. Csernus Imre
  2. A várakozásban azonban akaratunknak csekély szerep jut; várunk ha nem akarjuk is; tetteink helyzeti ereje következtében még akkor is kitartunk, amikor értelme elmúlt, s céltalanul is várunk egy ideig. Hiábavaló leskelődés, ostoba álldogálás - ki nem ismeri? - amikor hasztalanul vesztegetjük értékes időnket, olyasmi után bámulva, ami egyszer s mindenkorra eltûnt. És mi mégis makacsul visszavárjuk. Nem tudjuk, miért állunk még mindig ott, ahol állunk, de nem mozdulnánk a világért sem. Amit buzgalommal kezdtünk, türelemmel folytatjuk. Gyötrő szívósság, holtra fáraszt. Victor Hugo
  3. Senki sem az eszével boldogul! Boldogulni éppen az ész féken tartásával lehetséges... aki ezt nem tudja, a saját okosságának válik áldozatává. Mert az okosság... nem egyéb, mint élénk, nyugtalan mûködése az elmének, nem egyéb, mint gyors válasz a kérdésekre. Az okosság meggondolatlan és hiú, szívesen tolakszik előre, hogy megmutassa magát. Különbözik mind a bölcsességtől, mind a tudástól. Nem mély, nem józan és nem tiszta. Szeszélyes és veszedelmes, mint a hirtelen támadt szélvihar. Su-La-Ce
  4. Nagy bátorság kell a segítségkéréshez. (...) Szeretjük a problémáinkat magunk megoldani, és úgy tekintünk a makacsságra, mintha az jó tulajdonság lenne. Néha azonban egyszerûen túl nagyok a kihívások. Legyen tisztában a korlátaival, és tartsa tiszteletben azokat! Nincs semmi rossz abban, ha szükség esetén segítséget kérünk. David B. Agus
  5. A vakmerőség sok nagy vezető sajátja, de éppen olyan könnyen hozhat szégyenbe kerülést, mint megdicsőülést. Végső soron az választja el ezt a kettőt egymástól, hogy a vezetőnek igaza van-e. Anthony McCarten
  6. A nehéz érzelmek, úgymint a harag és a megbánás, a javunkat is szolgálhatják. A harag elvihet minket abba az irányba, hogy kiálljunk amellett, ami számít. A megbánás pedig olyan meglátásokhoz segíthet hozzá, amelyek által nagyobb értelmet adhatunk életünknek.
  7. Az ember, amíg igazságos úton halad, addig bátran mehet minden veszedelemmel szemben. De mihelyt a ravaszsággal, az elfogultsággal, az egyéni becsvággyal akarja magát előbbre helyezni másoknál: előbb-utóbb elbukik. Wass Albert
  8. Az ideiglenesség tudata erőt ad a rossz elviselésére, viszont kilúgozza az örömöket: kibírom, mert úgysem tart sokáig; nem élem magam bele, mert úgyis hamar vége lesz. Az a tény viszont, hogy valaki mindig idegenektől függ, táplálja a türelmetlenséget. Kolozsvári Grandpierre Emil
  9. A halál öntelt, de büszke aktus; a nemlét felé fordulva a méltóságot választjuk, hiszen van valami immanensen szégyenteljes a létezésben, az életben, létezni olyan, mint hangosan eregetni vacsora közben, lenni - szánalmas, nevetséges, kínos. Szczepan Twardoch
  10. A türelem egy mindig jelen lévő választási lehetőség az elme nyugtalanságával és türelmetlenségével szemben. Kapard meg a türelmetlenség felszínét, és mit találsz alatta, finom vagy nem is olyan finom formájában? A haragot. A harag az abból származó erős energia, hogy nem olyannak akarjuk a dolgokat, amilyenek, és ezért hibáztatunk valamit vagy valakit (gyakran önmagunkat). Jon Kabat-Zinn
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat