Álmélkodik önmagán is (az ember), hogy nem tudja a feledést megtanulni, s mindegyre a múlton csügg: bármily messzire, bármily sebesen fusson is, a lánc vele fut.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember nem rázhatja le magáról csak úgy a múltját. Nem szabadulhat ki csak úgy rögeszméi mindent elnyelő futóhomokjából. Guillaume Musso
2. Az ember abban a csapdában vergődik, hogy egyszerre akarja megvalósítani a maga álmodó ártatlanságát és megőrizni a maga álmodó ártatlanságát. Paul Johannes Tillich
3. Aki álmodott, álmodik tovább. Nem mond le a csábító mélységről, a kifürkészhetetlen vonzásról, tiltott vidékre merészkedik, megkísérli megérteni a felfoghatatlant, látni a láthatatlant; újra meg újra visszatér hozzá, elszántan nekifeszül, lép egyet előre, aztán még egyet; így hatol be az ismeretlenbe, hogy ott a végtelen gondolatok elképesztő bőségére leljen. Victor Hugo
4. A múlttal foglalkozó reménytelen képzelgés különösen jellemzi az emberi lényt - az, hogy kijavítja élményeit. Csodálatosképpen nem tud belenyugodni abba, hogy ami megtörtént, végleges és ki nem javítható. Füst Milán
5. A gondolat mindig előre jár. Túlságosan is messzire lát, messzebb, mint a test, mely a jelenben van. Albert Camus
6. Az ember erről álmodik éjszaka. Nappal látja, hogy kilométeres akadályok tornyosulnak közte és a vágya tárgya között, de meggyőzi magát, hogy megvan az ereje, hogy túljusson rajtuk. És még akkor is ezt mondja magának, amikor az első akadályon átbukva véresen, zúzottan, nyomorultul terül el. Jodi Lynn Picoult
7. Õ is úszott az álom vizében, s az olyan lehet, mint a folyó. Keresztülömlik az ember fején, a melle alá nyomakszik, behatol a füleibe, elborítja, befedi, tompa hangokat hallani tőle, puffanásokat. Emlékek úsznak a vízben, mint a halak, ha utánuk nyúl, kicsúsznak az ujjai közül, és valami síkos ezüstöt tapint, hártyás kis pikkelyt, de a hal nincs meg, s ha felébred, a homloka mögött tovább zsibongnak a hullámok, a síkos testû halak felficánkolnak, s lebuknak újból a mélybe... Palotai Boris
8. És előttünk áll a mítoszát vesztett ember, aki minden múltak közepette múlttalanul és múltra éhesen, örökké kielégítetlenül kapar, hogy valami gyökeret leljen. Friedrich Nietzsche
9. Az ember fut, fárad, hiában; ha mai szerencséjét holnap elveszti: újra remél és csalódik. A jelen mindig rossz, tehát jövőtől vár; de az is csak olyan, mikor jelenné lesz, s a koporsó szélén veszi észre aztán, hogy megcsalta magát. Kuthy Lajos
10. Emlékek, félelmek, remények meglepnek, mint a fuvalom; ábrándjain hogy száll a lélek, szavakban el sem mondhatom. Ivan Kozlov