Ugrás a tartalomra
Az ember fut, fárad, hiában; ha mai szerencséjét holnap elveszti: újra remél és csalódik. A jelen mindig rossz, tehát jövőtől vár; de az is csak olyan, mikor jelenné lesz, s a koporsó szélén veszi észre aztán, hogy megcsalta magát.
Kapcsolódó idézetek
-
Az egész világ el van rontva, hiszen a múltban és a jövőben él. Egyfelől reménykedünk, hogy majd jobb lesz, másrészt öklendezzük, szenvedjük a múltat.
Lázár Kati
-
Az ember ismételten el-elfelejti, hogy ami egykor jó volt, nem marad mindenkorra és örökre jó. Csak rója régi útjait, melyek hajdan jó felé vezették, baktat rendületlenül, noha már rég rossz irányba görbültek bevált ösvényei. Aztán már csak a legnagyobb áldozatok árán, keserves bajlódás közepette tud beletörődni abba, hogy a régi jó talán már megavult, s immár nem is jó. És így van ezzel kicsiben és nagyban egyaránt.
Carl Gustav Jung
-
Az ember azért fél a holnaptól, mert nem tudja megépíteni a jelent, azzal győzködi magát, hogy holnap majd sikerül, és ez reménytelen, mert a holnap végül mindig mává válik.
Muriel Barbery
-
Az ember lassan megöregszik,
A jövőnél már fontosabb a múlt.
Nem jön felénk, ami előttünk fekszik,
Csak könyörtelen elmarad az út.
-
Az embernek mérhetetlenül nehéz a jelenre összpontosítania: mindig azon töpreng, hogy mit csinált, miképpen csinálhatta volna jobban, mik a tettének a következményei, és miért nem úgy cselekedett, ahogy cselekednie kellett volna. Vagy éppen a jövővel van elfoglalva, hogy mit fog csinálni holnap, milyen óvintézkedéseket kell tennie, milyen veszély leselkedik rá a sarkon, hogyan kerülje el a kényelmetlenségeket, és hogyan érje el, amiről mindig álmodott.
Paulo Coelho
-
Az ember a múlt és a jövő rabja. Oda sem figyel arra, ami történik vele a jelenben. Pedig arra születtünk, hogy élvezzünk az életet.
-
Az ember naivitása, hogy újra és újra azt reméli, rossz után csak jó jöhet. Ritkán van így. Már az is öröm, ha a rossz más, enyhébb formában, némiképp változatosabban köszönt a világra.
Jókai Anna
-
Mindig azt hiszi az ember, hogy már mindent látott, de téved. Azt gondolja, hogy már ismeri a legrosszabbat, de a legrosszabb mindig csak ezután jön, és a legrosszabbon túl mindig van még rosszabb.
Guillaume Musso
-
Mindenki veszít néha. Nem kapja meg, amit akar. Barátai, szerettei távoznak. Megbán korábbi döntéseket. Igyekszik, ahogy bír, mégis kudarcot vall. Nem a vesztés számít. Hanem a módja. Hogy mit kezd a vereségével.
Scott Jurek
-
Az emberek elfelejtik a múltat, így aztán újra és újra át kell élniük, mert a végzetüket magukkal hordozzák, a szívük legmélyén. A jót és rosszat egyaránt... a szörnyût és a még szörnyûbbet. Teljesen mindegy, hol vannak vagy honnan hová tartanak.
Szélesi Sándor