Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Általában azt gondoljuk, hogy ugyanazt kapjuk, mint amit adunk. De azok az emberek, akik azért szeretnek, hogy őket is szeressék, csak az idejüket fecsérlik. A szerelem hitcselekedet, nem pedig valami cserebere.

Paulo Coelho
🤲 Elfogadás 🧘 Belső béke
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A legtöbben azt hiszik, hogy a szeretet valami olyasmi, amit kapunk, egy érzelem, amelyet ki kell érdemelni, és minél többet adunk belőle, annál kevesebb marad nekünk. Ennek éppen az ellenkezője igaz. A szeretet olyan viszonyulás, amely átalakítja a világ tapasztalatát. Büszkeség helyett hálát érzünk mindazért, amink van. Amikor méltányolunk másokat, és hozzájárulásukat az élethez és kényelmünkhöz, a szeretetünket fejezzük ki. A szeretet nem érzelem, hanem a létezés és a világhoz való viszonyulás egy módja.
  2. Szerintem az igazi szerető adni akar. A szerelem lényege nem az, ki mit kap. Nem könnyû kitalálni, mi jó a másiknak. Sokáig tart, míg rájövünk, de megéri.
  3. A szerelem nem egy díj, amelyet érdem szerint osztogatnak, és visszavesznek, ha hibázol. Az egy ajándék annak is, aki adja, és annak is, aki kapja. Nora Roberts
  4. Sokat beszélünk a szeretetről, de elfelejtjük, hogy a szeretet az adásról és nem a kapásról szól. A szeretet egyfajta létezési mód.
  5. A szerelem nem a birtoklás, hanem az élvezet gyönyöre. Érezhetjük a szerelmet úgy is, hogy nem szeretnek viszont bennünket, hiszen ezt az érzést sokkal inkább az adás, mintsem az elfogadás teszi széppé. Varnus Xavér
  6. Az emberek azt hiszik, hogy szeretni egyszerû; csak a megfelelő tárgyat nehéz megtalálni a szeretetünkhöz vagy a szerettetésünkhöz. (…) A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem; nem beleesünk, hanem helytállunk benne. Legáltalánosabban úgy írhatjuk le a szeretet cselekvő jellegét, hogy szeretni elsősorban annyi, mint adni, nem pedig kapni. (…) A szeretet mûvészetére nézve ez azt jelenti, hogy aki benne mester akar lenni, annak először is gyakorolnia kell a fegyelmet, a koncentrációt és a türelmet élete minden szakaszában. Erich Fromm
  7. Az a fontos, hogy az ember maga szerelmes-e. Ha szerelmes, akkor sok mindent megtehet azért, hogy a másik viszontszeresse, de ha nem szerelmes, akkor csak az idejét és az energiáját fecsérli. Mérő László
  8. A szerelem kölcsönös elfogadás, áldozat és elkötelezettség. Ha nincs meg bennünk rá a szándék és az eltökéltség, akkor nincs szerelem sem.
  9. A szerelem ugyanúgy elvesz, mint ahogy ad. (...) És nem mindig vesz és ad egyenlő arányban. Nora Roberts
  10. Az igazi szerelem elkötelezettség, ami erőfeszítést igényel. Nem igazi az a szerelem, amiből hiányzik az önkéntes elkötelezettség, amellyel szerelmünk mellett állunk, és róla gondoskodunk, mert a szerelem odaadás, együtt tervezgetés, mindannak átnyújtása, amik vagyunk, és amink van.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat