Ugrás a tartalomra
Sokat beszélünk a szeretetről, de elfelejtjük, hogy a szeretet az adásról és nem a kapásról szól. A szeretet egyfajta létezési mód.
Kapcsolódó idézetek
-
A legtöbben azt hiszik, hogy a szeretet valami olyasmi, amit kapunk, egy érzelem, amelyet ki kell érdemelni, és minél többet adunk belőle, annál kevesebb marad nekünk. Ennek éppen az ellenkezője igaz. A szeretet olyan viszonyulás, amely átalakítja a világ tapasztalatát. Büszkeség helyett hálát érzünk mindazért, amink van. Amikor méltányolunk másokat, és hozzájárulásukat az élethez és kényelmünkhöz, a szeretetünket fejezzük ki. A szeretet nem érzelem, hanem a létezés és a világhoz való viszonyulás egy módja.
-
A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései (...) fontosabb, mint az enyém. A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet - ha már megszûnt is - visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerûbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van.
Popper Péter
-
A szeretet azt jelenti, hogy figyelsz valamire, akarsz valamit. Megpróbálsz valamit hozzáadni a világhoz. A szeretet az nagyon konkrét dolog: figyelni, adni.
Ruttkai Éva
-
A szeretet nem a másik birtoklását jelenti. A szeretet valaminek ítélet nélküli megtapasztalása.
Andrew Matthews
-
A szeretet elsősorban úgy indul el az emberben, hogy én szeretnék adni a másiknak valami jót, szépet, de a folytatás, vagyis a kapcsolat egy kölcsönös, oda-vissza ható energiaáramlás. Az adás és a kapás öröme.
-
A szeretet nem idill, nem szemforgató boldogság. A szeretet kötés életre-halálra, a szeretet szolgálat. Szeretni annyi, mint mindent elveszteni és mindent megnyerni egyszerre.
Márai Sándor
-
Odaadni másoknak csak azt tudjuk, amivel mi magunk is rendelkezünk. Ez a dolog nyitja. Ha van bennünk szeretet, akkor oda is adhatjuk. Ha nincs, akkor nincs mit adnunk. Tulajdonképpen nem is adásról van itt szó, inkább megosztásról. Bármim, amim van, megoszthatom veled. Nem fogom elveszíteni, mert marad belőle nekem is.
Leo Buscaglia
-
A szerelem nem pusztán a szenvedély szikrája két ember között; óriási különbség van a szerelembe esés pillanata és a szerelmes állapot fenntartása között. A szerelem valójában életforma, az "adás", és nem a "szerelmessé válás" mûvészete; tágabb, társas üzemmódot igénylő, és nem egyetlen személyre szabott mûfaj.
Irvin David Yalom
-
A szerelem nem a birtoklás, hanem az élvezet gyönyöre. Érezhetjük a szerelmet úgy is, hogy nem szeretnek viszont bennünket, hiszen ezt az érzést sokkal inkább az adás, mintsem az elfogadás teszi széppé.
Varnus Xavér
-
A szeretet velünk kezdődik, és nem elsősorban azzal, amit mondunk vagy érzünk, hanem a tetteinkkel. A szeretet cselekvést jelent.
Gary Chapman