Ugrás a tartalomra
A legtöbben azt hiszik, hogy a szeretet valami olyasmi, amit kapunk, egy érzelem, amelyet ki kell érdemelni, és minél többet adunk belőle, annál kevesebb marad nekünk. Ennek éppen az ellenkezője igaz. A szeretet olyan viszonyulás, amely átalakítja a világ tapasztalatát. Büszkeség helyett hálát érzünk mindazért, amink van. Amikor méltányolunk másokat, és hozzájárulásukat az élethez és kényelmünkhöz, a szeretetünket fejezzük ki. A szeretet nem érzelem, hanem a létezés és a világhoz való viszonyulás egy módja.
Kapcsolódó idézetek
-
A szerelem nem a birtoklás, hanem az élvezet gyönyöre. Érezhetjük a szerelmet úgy is, hogy nem szeretnek viszont bennünket, hiszen ezt az érzést sokkal inkább az adás, mintsem az elfogadás teszi széppé.
Varnus Xavér
-
A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései (...) fontosabb, mint az enyém. A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet - ha már megszûnt is - visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerûbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van.
Popper Péter
-
Sokakat akadályoz a kezdeményezésben, hogy a szeretetet érzelemnek tartják... A szeretet valójában cselekvő törődésben megnyilvánuló magatartás. Hatással van ugyan az érzelmekre, de mégsem tekinthető pusztán érzelemnek. A szeretet a másik embert részesíti előnyben.
Gary Chapman
-
Sokat beszélünk a szeretetről, de elfelejtjük, hogy a szeretet az adásról és nem a kapásról szól. A szeretet egyfajta létezési mód.
-
Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy a szeretet csupán egy érzés a többi között, és nem is tulajdonítanak neki különösebb jelentőséget. A szeretet azonban lényegesen több ennél. A szeretet az univerzális Erő, Bölcsesség és Intelligencia szüntelen sugárzása a világba, amely a fizika nyelvére lefordítva nem más, mint fény. Fény a fizikai világban; belső fény, amelyet csak belső látásunkkal láthatunk.
Balogh Béla
-
Szeretni nem ugyanaz, mint "érezni". Ha azt várod, hogy érzelmeid indítsanak szeretetre, nagyon kevés embert fogsz szeretni a földön. Ellenségeidet pedig egész bizonyosan nem. A szeretet nem ösztönös lépés, hanem az akaratod tudatos elhatározása, hogy a többiek felé menj, és odaajándékozd magad nekik.
-
Mi más lenne a szeretet, mint megérteni a tényt és örülni neki, hogy valaki más másféle és ellentétes módon él, dolgozik és érez, mint mi? A szeretet csak akkor hidalhatja át öröm útján az ellentéteket, ha nem szünteti meg és nem tagadja őket.
Friedrich Nietzsche
-
A szeretet nem érzelem. Sok emberben megvan a szeretet érzése, de ennek az érzelemnek a nevében mindenféle káros tetteket követ el. Ugyanakkor a valódi szeretetre képes ember gyakran tesz valaki hasznára akkor is, ha az illető nem is különösebben szimpatikus, s abban a pillanatban nem érez iránta különösebb szeretetet.
-
Nagyon gyakran azonosítják (a szeretetet) a mások iránt érzett jó érzésekkel, jótékonysággal, erőszakmentességgel, vagy szolgálattal. De ezek egyike sem a szeretet. A szeretet tudatosságból ered. Csak amennyiben valójában annak látsz valakit, aki és ami az illető, és nem annak, ami az emlékedben, vágyaidban, fantáziádban, vagy kivetítéseidben szerepel, csak akkor tudod igazán szeretni az illetőt. Máskülönben nem a személyt szereted, hanem azt az ideát, amit róla formáltál, vagy azt, aki a vágyaid tárgya, és nem azt, aki valójában. A szeretet első cselekedete tehát, hogy olyannak lássuk a személyt vagy a dolgot, amilyen valójában. Ezzel pedig együtt jár az a rettenetes feladat, hogy elhagyd vágyaidat, előítéleteidet, emlékeidet, kivetítéseidet, válogató látásodat.
Anthony de Mello
-
A szeretet nem a másik birtoklását jelenti. A szeretet valaminek ítélet nélküli megtapasztalása.
Andrew Matthews