Ugrás a tartalomra
Általában oka van annak, ha vonalat húzunk. Védekezés, biztonságkeresés, tisztán látás. Ha úgy döntesz, hogy átléped a vonalat, azt a saját felelősségedre teszed. De akkor miért van az, hogy minél láthatóbb a vonal, annál nagyobb a kísértés, hogy átlépjük? Nem tehetünk róla. Ha egy vonalat látunk, át akarjuk lépni. Talán az élvezet miatt, amit az okoz, amikor az ismerőst felváltja az ismeretlen. Egyfajta bátorságpróba. Az egyetlen probléma, ha egyszer átlépted, hogy szinte lehetetlen visszafordulni. De ha valahogy mégis sikerül visszajutni a vonalon túlra, hatalmas biztonságra lelünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Néha nehéz meglátni a vonalakat, amelyeket meghúztunk, amíg át nem lépjük őket. Na és ilyenkor támaszkodunk azokra, akiket szeretünk, hogy visszahúzzanak minket, és legyen mibe kapaszkodnunk. És ott vannak az egyértelmûen megjelölt határok, melyeket ha egyszer át mersz lépni, talán sosem találsz vissza.
-
Egyszer döntést kell hozni. A vonalak nem tartanak másokat távol, körülvesznek. Az élet zûrös, ilyennek alkották. (...) Nos, pazarolgathatjuk az időt vonalazgatásra vagy élhetünk átlépve a vonalakat, de van egy pár vonal, amelyeket túlságosan is veszélyes átlépni. (...) Egy dolgot tudok: ha vállalod a kockázatot, a kilátás a túloldalról káprázatos.
-
Néha csak azért lépünk rá egy útra, mert nem hiszünk benne. Ilyenkor könnyû dolgunk van: csupán be kell bizonyítanunk, hogy ez nem a mi utunk. De aztán amikor a dolgok elindulnak, és az út felfedi magát előttünk, félünk továbbmenni.
Paulo Coelho
-
Ha az életben elindulunk egy irányba, hajlamosak vagyunk végigmenni rajta, akár előnyünkre válik, akár a kárunkra. Csak az a baj, hogy ha az utóbbi a helyzet, akkor is tovább megyünk. Nem azért, mert félünk a változástól, hanem mert addigra már annyira belesüppedtünk a megszokott kerékvágásba, hogy észre sem vesszük a többi lehetőséget.
Leonard Mlodinow
-
Mind álarcot viselünk, különféle okokból. Néha azért veszünk fel egy álarcot, mert valójában eggyé szeretnénk válni vele. Néha azért viseljük, mert képtelenek vagyunk szembenézni azzal, ami alatta van. Néha azért viseljük, mert valaki más szeretne minket másnak látni. És néha azért viselünk álarcot, hogy ne derüljön fény személyünkre. De az a baj az álarcokkal, hogy bármelyik pillanatban leránthatják rólunk őket!
-
- Miért csinálják? Miért áldozzák fel az emberek az életüket?
- Ha valaki eltávozik, annak vége. A múltja, a jelenne, sőt még a jövője is eltûnik. Bevetésen a halál, dicsőn vagy dicstelenül, de mindig túl gyorsan érkezik. Nem válogat. Ám még a halálukon levőknek is vannak álmaik. Abban viszont mind megegyeznek, hogy vannak számukra fontos dolgok: szülők, gyermekek, barátok, szerelmek. Azok, akik pótolhatatlanok. Megbíznak egymásban és segítenek. Azok, akikkel születésünk pillanatában találkozunk, és a halálunkig mellettük élünk. Végül ezek a láthatatlan fonalak az idő múlásával erősebbé válnak a legerősebb kötélnél. Nehéz elmagyarázni. Mindannyian a kör részei vagyunk. A kör pedig a mi családunk.
-
Ha a veszélyt át lehet gondolni, már nem is félünk tőle. Akkor félünk, ha a veszélyt csak érezzük, de nem ismerjük. Olyan, mintha bekötött szemmel járnék egy ismeretlen utcán. Ronda dolog.
Giovannino Guareschi
-
Olyan könnyen mondjuk ki: ha lebénulok, vagy ha rosszabbodik az állapotom, akkor már nem akarok többé élni, de legtöbbször egészségesen húzzuk meg ezt a határt. (...) Csak akkor láthatjuk, meddig szeretnénk elmenni, amikor megtörténik velünk az, amitől előtte annyira féltünk. Ha pedig végül eljön az idő, akkor ez a határ kitolódik.
-
Utazni annyi, mint kitenni magunkat a kísértésnek. Az utazás felszabadít: csak megyünk, sosem tudjuk, kivel találkozunk, mit csinálunk - hát ezért félek tőle.
-
Ha felfedezzük, kik vagyunk valójában, kénytelenek vagyunk elfogadni azt is, hogy sokkal tovább mehetünk a megszokottnál. És ez megrémiszt. Jobb, ha nem kockáztatunk túl sokat, hiszen mindig hivatkozhatunk arra, hogy "azért nem tettem meg, amit kellett volna, mert nem hagyták". Ez így kényelmesebb. Biztonságosabb. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy lemondunk a saját életünkről.
Paulo Coelho