Leonard Mlodinow

A természetben érzékelhető rend nagy részének a hátterében láthatatlan rendezetlenség áll, ezért csak a véletlenszerûség szabályain keresztül érthető meg.

A modern társadalmunk feltételezéseinek legtöbbje, akárcsak az asztaltáncoltatás, a csoportos illúziókon alapul.

Talán csüggesztően hat, ha arra gondolunk, hogy az erőfeszítések és a véletlen szerencse legalább annyit számít, mint a tehetség. Én azonban ezt inkább ösztönzőnek érzem, hiszen miközben genetikai felépítésünk tőlünk függetlenül adott, erőfeszítéseink mértéke csak rajtunk áll. A véletlen hatása pedig egy bizonyos mértékig szintén irányítható, hiszen ha többször próbálkozunk, akkor ezáltal megnöveljük a sikerünk esélyét.

Bár néha csak nagyon kis különbség van egy kiugróan sikeres és egy kevésbé sikeres ember képességei között, mégis általában nagy különbség van a róluk alkotott véleményeink között.

Az akadályok legyőzésében mutatott állhatatosság a siker legalább olyan fontos összetevője, mint a tehetség.

A képességet a sikerrel összekötő szál laza és rugalmas. Könnyû megtalálni a kiváló minőséget a sikeres könyvekben, és ugyanilyen könnyû észrevenni ennek a hiányát a kiadatlan kéziratokban, az olcsó vodkákban vagy az elismertségért küzdő emberekben. Könnyû azt hinni, hogy a mûködő ötletek jó ötletek, a sikeres tervek alapos munka eredményeképpen születtek, a sikertelen ötletek és tervek esetén pedig már valami a megszületésükkor sem stimmelt. Könnyû a legsikeresebbekből hőst csinálni, és megvetéssel nézni a legkevésbé sikeresekre. A képesség azonban nem garantálja az eredményt, mint ahogyan az elért eredmény sem arányos a képességgel. Ezért nagyon fontos mindig az eszünkben tartani az egyenlet másik tényezőjét – a véletlen szerepét.

Mindig haladni kell előre, mert a legjobb hír az, hogy bár sorsunk alakulásában szerepet játszik a véletlen, a siker egyik fontos összetevője a mi kezünkben van: a dobások száma, az, hogy hányszor próbálunk szerencsét, hányszor ragadjuk meg a lehetőséget. Még ha hamis is a pénz, amelyet feldobunk, és a súlya a fej felé húzza, akkor is előfordul néha, hogy írás jön ki.

A véletlenszerûségek és a bizonytalanság hatalmas szakadéka tátong egy nagyszerû regény - vagy ékszer, vagy csokoládés sütemény - megalkotása és ugyanezen nagyszerû regény - vagy ékszer, vagy csokoládés sütemény - üzletekben való tömeges felbukkanása között. Ezért van az, hogy a sikeres emberek szinte mindegyike - legyen szó bármilyen területről - azok közé tartozik, akik nem adják fel.

Életünk menetét a gyertya lobogó lángjához hasonlóan véletlen események sora mozdítja minduntalan új és új irányokba. Végül ezek a véletlen események a rájuk adott reakciókkal együtt határozzák meg a sorsunkat.

Ellentétben egy filmmel, ahol hosszú stáblista sorolja a közremûködőket a cateringestől a castingvezetőig, egy könyvön csak a szerző neve áll. Az írás alapvetően magányos és néha kifejezetten elszigetelt tevékenység. A ritkán előforduló döntő pillanatokban azonban hirtelen csapatmunkává válik.

Sok ember önismerete kimerül annyiban, hogy felismeri, amikor egy újabb sört akar.

Ha egy hüllő éhesen észreveszi a zsákmányt, azonnal lecsap rá. Egy macska először inkább játszadozik vele. Egy ember pedig esetleg meg is áll, hogy kiélvezze a pillanatot.

Ha az életben elindulunk egy irányba, hajlamosak vagyunk végigmenni rajta, akár előnyünkre válik, akár a kárunkra. Csak az a baj, hogy ha az utóbbi a helyzet, akkor is tovább megyünk. Nem azért, mert félünk a változástól, hanem mert addigra már annyira belesüppedtünk a megszokott kerékvágásba, hogy észre sem vesszük a többi lehetőséget.

Amikor a szakértők elbuknak, néha érdemes hívni egy újoncot.

Miközben tapasztaljuk a világot, hasznos dolgokat tanulunk, és kialakítunk egy nézőpontot. Idővel ezt bővítjük, alakítjuk, akárcsak egy házat az évek során. De ahogy nem építenénk modern szárnyat egy 19. századi házra, úgy ellenállunk a világképünk olyan változtatásainak is, amik nem illenek a meglévőhöz. Pedig ebben a gyorsan változó világban gyakran erre lenne szükség. Bár szeretjük, ha igazunk van, néha mégis jobban járunk, ha valaki ránk szól, amikor tévedünk.

Az íz nem csupán az érzékszervi jelek eredménye; pszichológiai tényezőktől is függ: nem csak a bort kóstolod, hanem az árát is.

Társas faj vagyunk. Nem egyedül létezünk, hanem egy társadalom részeként. Amikor egy madárraj irányt vált, nincs vezérmadár, aki megmondja a többinek, mit tegyenek; veleszületett kapcsolat köti össze az elméjüket, mindegyik ráhangolódik a többire. Ez ránk is igaz. Mindannyian kapcsolódunk egymáshoz, és ezeket a kapcsolatokat az érzelmeink teremtik meg.

Ha nincs is szükséged vakációra, amikor tervezni kezded, lehet, hogy szükséged lesz rá, mire elkészülsz.

Ingyen ebéd nem létezik - kivéve, ha te magad vagy az.