Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ám olykor a lehetetlen is megtörténik, olykor az álom is valóra válik, és az egész élet új irányt vesz, olykor a Hold is kék színû lesz.

Wystan Hugh Auden
🐶 Kutya 🤲 Elfogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Talán néha az élet is csak álom, és gyakran megesik, hogy egymástól teljesen távol álló emberek ugyanabban az időben teljesen azonos dolgokat álmodnak, sőt véghez is visznek. Henry Rider Haggard
  2. Az élet néha váratlan fordulatot tesz.
  3. Éjszaka megszínesedik minden. Semmi sem nehéz, azt hisszük, mindent legyőzhetünk, és az elérhetetlent pótolják az álmok. Erich Maria Remarque
  4. Vannak napok, amikor minden rosszul sül el. De néha, teljesen váratlanul, jóra fordulhatnak a dolgok.
  5. Nehéz megmondani, mi a lehetetlen, mivel ami tegnap még álom volt, az ma reménnyé válik, holnap pedig már realitássá. Robert Hutchings Goddard
  6. Amikor eléggé erős a vágy, az események egészen furcsa módon kezdenek alakulni, véletlen halmozódik véletlenre, addig, míg a kívánt cél megvalósul.
  7. Ezüstös kék lett az egész világ, Halovány fénye, mint a köd, dereng, Alvó kísértetek a kerti fák, Haldokló hold virraszt a csönd felett. Juhász Gyula
  8. Az álom néha igazságot rejt. George R. R. Martin
  9. A felhők változnak, ahogyan a gondolatok is - néha súlyosak, viharosak, sûrûk, átláthatatlanok, máskor mesésen vattaszerûek. Ám akármilyenek is a felhők, a tiszta kék égbolt mindig ott van felettük. Ruby Wax
  10. Előfordul az életben, hogy minden rossznak tûnik. Amikor minden erőfeszítés dacára és minden látható ok nélkül beköszönt a tragédia, és van, mikor minden tökéletesen alakul.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat